Video-history a hadifogság éveiről

A Történelemtanárok Társulása és a Fórum Kisebbségkutató Intézet együttműködésének az eredményképen 2016-ban 10 olyan felvidéki magyar lakossal készítettünk filmszalagra rögzített oral history interjút, akik a második világháború időszakáról, ezen belül is kiemelten az orosz és nyugati hadifogságban eltöltött időkről beszéltek. Az általában 2-3 óra hosszú beszélgetésekből olyan 20-30 perces videókat készítettünk, amelyek az iskolai oktatásban is használhatók lehetnek.


A VIDEO HISTORY programunkat a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Sulci József

Sulci József

Sulci József 1922. december 10-én született. Az elemi iskolát szülőfalujában, Muzslán végezte. 1943 októberében rukkolt be a komáromi 22. m.k. gyalogezredhez, ahol lőelemszámító lett. 1944 novemberében került a frontra, de a frontvonalban csak néhány órát töltött. Alakulata 1945 április elején lépte át az osztrák–magyar határt, és egészen az Ybbs folyóig jutottak el nyugatra, ahol megvárták a háború végét. A hazafelé vezető úton esett szovjet fogságba, ahonnan csak három év múlva került haza.

A Szovjetunióból való visszatérése után egy ideig a családi gazdaságban dolgozott. A szövetkezetesítés utáni időszakban a helyi EFSZ-ben talált munkát, egy idő után csoportvezető lett. Egészen 1967 márciusáig a mezőgazdaságban maradt. Ezt követően nyugdíjaztatásáig, 1982. december 31-ig a párkányi papírgyárban dolgozott fűtőként. 1949 szeptemberében házasságot kötött Mészáros Ilonával, a házaspárnak két gyermeke született. Jelenleg öt unokája és négy dédunokája van.

Felesége halála óta egyedül él szülőfalujában, Muzslán.

Merva Arnold

Merva Arnold

Merva Arnold 1925. július 21-én, Deákin született. Az elemi iskolát szülőfalujában, a polgári iskolát Galántán végezte. 1941 szeptemberétől az érsekújvári szakipari iskola tanulója volt, 1944. szeptember 1-jétől segéd lett. 1945 januárjában a deáki leventékkel Németországba kellett mennie. A háború végén Berlinben szovjet hadifogságba esett, ahonnan csak 1948 tavaszán szabadult, ekkor került vissza Budapestre. Hazatérése után a deáki állami birtok műhelyében dolgozott. 1953 júliusában újra vasutas lett, a mozdonyvezetői vizsga letétele után harminc évig baleset nélkül irányította a vasúti szerelvényeket. 1985-ben vonult nyugdíjba.

Már fiatal korától érdeklődött a kultúra és a történelem iránt, a deáki CSEMADOK helyi szervezetének egyik alapító tagja. Nyugdíjas korában több időt fordíthatott a helytörténetre. Elsősorban a deáki családok történetével foglalkozott, több mint kétszáz családfát sikerült felállítania. Mivel a deáki római katolikus templom Mátyusföld egyik legismertebb szakrális műemléke és a községet gyakran látogatják az érdeklődők, Merva úr húsz évig idegenvezetői feladatokat is vállalt a szülőfalujában.

1952 nyarán házasodott össze Tóth Verával, akivel máig Deákin élnek. A házasságukból négy gyermek született, jelenleg hat unokája és öt dédunokája van.

Rácz Jenő

Rácz Jenő

Rácz Jenő 1928. november 10-én született Nagymegyeren. Hétgyermekes munkáscsaládból származik. Mivel a családnak nem voltak földjei, fiatalon napszámosként kellett kezdenie. 1945 februárjában Ausztria keleti területére sorozták be mint leventét, május elején szovjet fogságba esett. Hazatérése után, 1945 júniusában ismét napszámos lett egy állami birtokon, majd 1948-tól kezdve traktoros brigádban dolgozott. 1950-ben vonult be kötelező katonai szolgálatra. A helyszínek Szered, Cheb, České Budějovice – itt radarkezelői képzést kapott. 1952 októbere helyett csak 1953 februárjában szerelt le, mivel annak idején mindössze néhány radarkezelő szakember állt a hadsereg rendelkezésére és szükség volt Rácz Jenő szakértelmére. Hazatérte után, 1954–55-ben egy szlovák középiskolát látogatott Nagymegyeren, majd egy 4 éves inspektorképző iskola következett Brünnben, az 1960-as években. Ennek elvégzése után a nagymegyeri járási hivatalba került, ahol a gépesítés („mechanizáció”) felügyeletével bízták meg, miközben a járási földműves újság főszerkesztői tisztét is betöltötte. A mezőgazdasági szakosztály nevelési referenseként Nyárasdon hároméves szövetkezeti munkaiskolát szervezett. Ezért 1954 őszén Pozsonyban elismerő oklevelet is átvehetett. 1954 és 1957 között a Nagymegyeri Városi Nemzeti Bizottság elnöke – ezzel elnyerte a Csehszlovákia legfiatalabb, járási székhelyen tevékenykedő városvezetőjének járó címet. 1957-ben visszakerült a járási nemzeti bizottságra, ahol az általános ügyekkel foglalkozó szakosztály vezetője lett. A kisjárások 1960-as megszűnése után a nagymegyeri bútorüzlet vezetője lett, ahol egészen a nyugdíjkorhatár elérése után két évvel történt nyugdíjaztatásáig (1991) tevékenykedett.

1953-ban nősült először, jelenleg második feleségével él Dunaszerdahelyen.

László Béla

László Béla

1922. november 13-án született Sókszelőcén, egy húga és egy bátyja volt. Anyja fiatalon meghalt. Az alapiskolát szülőfalujában végezte, majd a földeken dolgozott édesapjával. 1943-ban hívták be a komáromi Öregvárba, a katonai szolgálatot egy ideig a fronton töltötte. 1944 novemberében került szovjet kézre, a hadifogságból 1948 nyarán menekült meg. Idehaza a földeken gazdálkodott, majd a családi földek szövetkezetesítése után (1952-ben) a nyitranováki bányába ment, ahol egy évet töltött. Rövid ideig a kereskényi vegyiüzemben dolgozott, majd 1954 januárjától újabb egy évre ismét Nyitranovákiba ment. Ezután 1956 októberéig Tornócon, a takarmánykészítő vállalatnál alkalmazták, majd több mint egy évig a jáchymovi uránbányában dolgozott. Hazaérkezése után négy évig a jánosházi (Tardoskedd – Sók) állami birtokon dolgozott etetőként, fejőként, majd 1963 szeptemberétől a tornóci szövetkezetben, ahonnét 1982-ben nyugdíjba ment, de egészen 1995-ig folytatta a munkát a nyugdíj mellett.

1949 márciusában nősült, a házasságból három gyermek született: Bernadett, Antal és Oszkár. Felesége halála (1989) óta egyedül él szülőfalujában, Sókszelőcén.

Hučko Károly

Hučko Károly

Hučko Károly 1926. augusztus 3-án született Vágsellyén. Édesapja munkás volt, de a vágsellyei kisbírói posztot is betöltötte. A családnak háborús tragédiát kellett megélnie: az apa 1943 januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Édesanyja háztartásbeliként egyedült maradt a négy gyerekkel. Hučko Károly pilótának jelentkezett, de repülőgép-szerelőnek vették fel, ami azt jelentette, hogy három hónapos gyalogsági kiképzésen kellett részt vennie – 1944 júniusában kapott behívót Komáromba. Románia átállásakor jutott ki Erdélybe a frontra, ahol egy hónap után szovjet fogságba esett. 1948 októberében jutott haza. Ezután építkezéseken dolgozott. 1949 októberétől 1950 márciusáig Jičínben szolgált a csehszlovák hadseregben, ahol repülőmegfigyelői tanfolyamon vett részt. Családfenntartó lévén csak öt hónapot kellett töltenie a hadsereg kötelékében. Utána egy ideig építkezésen dolgozott, 1950 júniusától vasutas lett: a Pozsony és Galánta közti vasútszakaszon 4 évig pályamunkás, majd 17 évig pályamester. 1987-ben nyugdíjazták, csak a pozsonyi főpályaudvar felújítása után, de később is hívták helyettesíteni minden nyáron, télen pedig fűtőként dolgozott a nyugdíj mellett.

1950. augusztus 19-én kötött házasságot, amelyből két leánygyermekük született. Felesége halála óta egyedül él szülővárosában, Vágsellyén.

Patasi Zoltán

Patasi Zoltán

Patasi Zoltán 1930. március 12-én született Balázsfán. A dunaszerdahelyi gimnázium harmadik osztályos diákja volt, amikor a többi leventével együtt Németországba vezényelték. 1945 április elején esett amerikai fogságba, de egy időre a britekhez került. 1946 nyarán érkezett haza, a szülei ekkor Nagyudvarnokban laktak. Három hónap múlva a családot Csehországba deportálták, a Prága melletti Strančicébe, ahonnét csak 1949 április elején térhettek haza. Ekkor egy hétig istállóban kellett lakniuk Nagyudvarnokban, majd az édesanyja testvéréhez mentek Dunaszerdahelyre. 1951 novemberében be kellet vonulnia Olomoucba, ahol a kétévi kötelező katonai szolgálatot kellett letöltenie. Hazaérkezése után több helyen is dolgozott munkásként, főleg állami építési vállalatoknál (Járási Építővállalat – OSP Dunaszerdahely, Pozemné stavby Nyitra, Doprastav Pozsony). 1990-ben vonult nyugdíjba.

Felesége Bartal Katalin, 1955-ben házasodtak össze, három gyermekük van – Piroska, Ágnes és Zoltán. Jelenleg Dunaszerdahelyen él feleségével.

Prohászka Marczell

Prohászka Marczell

Prohászka Marcell Érsekújvárban született 1924. június 14-én, polgári családban, két fiútestvére volt. Ugyancsak Érsekújvárban végezte az elemi iskolát és a reálgimnáziumot, majd a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre járt 1944-ig, amikor a bombázások miatt beszüntették az egyetemeket. Hazajövetele után egy ideig a gázgyárban dolgozott, 1944 szeptemberében a budapesti Ludovika Akadémiára vonult be, ahonnét Várpalotára vitték újonckiképzésre. Pár héttel később már a fronton volt, a Margit-vonalban. Az év utolsó napján átlépték az akkori magyar–német határt és Németország különböző helyein további kiképzést kapott. Drezda bombázásának is szemtanúja volt. 1945 áprilisában, Bajorországban amerikai fogságba esett, majd 1945 nyarán francia kézre került. 1945 novemberében visszaérkezett Budapestre. Érsekújvárban, a szüleinél csak rövid látogatást tett. Budapesten 1949-ben gazdasági szaktanári diplomát szerzett, tanári pályafutását Esztergomban kezdte. 1953-ban Dél-Komáromba költözött. 1965-ben kinevezték a Komáromi Gépíró és Gyorsíró Szakiskola igazgatójává, ahonnan 1987-ben vonult nyugdíjba. Példaértékű életművéért több elismerésben részesült (Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, Kiváló Pedagógus, Kultsár-díj, 2013-tól Komárom díszpolgára).

Jelenleg feleségével, Évával Dél-Komáromban él, egy fiú és egy lány édesapja.

Kovács Ferenc

Kovács Ferenc

Kovács Ferenc 1930. április 4-én született Köbölkúton. Tíz éves korától az érsekújvári magyar királyi állami Pázmány Péter gimnáziumba járt, egészen 1944. október 7-ig, Újvár első bombázásáig. Édesapja az 1945 februári német ellentámadás során halt meg, s neki már másnap a köbölkúti leventékkel Németországba kellett mennie. Hazatérése után anyjával élt, a visszatért cseh kolonistáknál dolgozott napszámosként, majd alig 16 évesen a köbölkúti téglagyárba vették fel munkásnak. 1947-ben a községben traktorállomás létesült, ahol két évig traktorosként dolgozott. Ezután bérelszámoló lett (1949), majd könyvelő. 1951-ben rukkolt be katonának két évre. Híradósként szolgált Brünnben és Libaván, majd Vágújhelyen tartalékos tiszti iskolát végzett, alhadnagy lett. A tiszti rang automatikusan párttagsággal is járt. A katonaságnál megtanult szlovákul és csehül. Miután leszerelt, visszatért a gépállomásra, majd 1953-ban megnősült, két gyermeke született. Távúton végezte a tornaljai mezőgazdasági technikumot, 1960-ban leérettségizett. Amint 1960-ban megszűntek a kisjárások, megszűnt az önálló vállalat is, így váltani kényszerült, s a köbölkúti szövetkezetben lett könyvelő. Beiratkozott a nyitrai mezőgazdasági egyetemre, ahol 1965-ben agrármérnöki diplomát szerzett. A köbölkúti szövetkezet a közreműködésével elnyerte a járás legjobb szövetkezete címet, majd miután 1973-ban a szőgyéni szövetkezetbe helyezték át, vezetése alatt ez is Csehszlovákia húsz legjobb földműves-szövetkezetei közé került. Nyugdíjaztatását követően, 1990-től három hivatali időszakon át Köbölkút polgármestere.

Felesége halála óta (1989) szülőfalujában, Köbölkúton él.

Kosztolányi Gáspár

Kosztolányi Gáspár

Kosztolányi Gáspár Megyercsréten született 1923. szeptember 18-án. Szülei gazdálkodók voltak, nyolcan voltak testvérek. A római katolikus elemi iskolát Megyercsen (1929–1938) végezte el. 1939-től 1941-ig gazdaképzőbe járt, szombatonként az iskola keretében leventézett. 1944 júliusában a dél-komáromi Monostori Erődbe vonult, öt nap után az 52-es győri határvadász zászlóaljhoz csatlakozott. 1944 őszén a Tiszához került védőállások készítésére, ezután az alakulata Nyugat-Magyarországra vonult, majd 1945 elején Németországba. 1945 áprilisában amerikai hadifogságba esett, 1945 augusztusától francia kézre került, ahonnan 1946 áprilisában jutott haza.

A család földjeit a kollektivizálásig (1951-ig) apjával magángazdálkodókként művelték. Ezután 1960-ig a szövetkezetben dolgozott. Apját, mivel a keresztényszocialista párt helyi elnöke volt és 1938 után megyei bizottsági tag, a háború után szabotázs miatt két hónapra börtönbe zárták. Kulák származása miatt Kosztolányi Gáspár is hosszú ideig megbélyegzett volt. Egy évig Nyitranovákban volt bányász, ezután a szentpálpusztai állami gazdaságban dolgozott, először egyszerű munkásként, később traktorosként egészen 1965-ig, amikor a komáromi hajógyárba került gépjárművezetői állásba. 1983-ban vonult nyugdíjba.

1955-ben nősült meg, 1960-tól Őrsújfaluban él feleségével, Verával.

Horváth József

Horváth József

Horváth József 1922. szeptember 24-én született Eperjesen, heten voltak testvérek. Eperjesen végezte az alapiskolát, 1938-ban Pozsonyban kertészinas lett, de az iskolát végül nem fejezte be. 1940–41-ben Budapesten, a Ferihegyi repülőtéren dolgozott. 1943 októberében vonult be katonának Komáromba, de pár nap múlva Érsekújvárba került, ahol határvadász kiképzésen kellett részt vennie. A határőrzésen túl egy időre a frontra is kivezényelték, ahol kétszer is megsebesült. 1945 húsvétján szerencsésen elkerülte a szovjet hadifogságot. A háború után haszonbéres földeken gazdálkodtak. 1951-től a dunatőkési állami birtokon dolgozott kertészként, majd 1954-ben Eperjesre helyezték át, 1963–65-ben távúton végezte Karván a Mezőgazdasági Mesteriskolát és a Mezőgazdasági Szaktanintézetet. 1966-ban Tallósra ment, majd 32 évi kertészkedés után nyugdíjba vonult, 1982-ben.

1949. február 2-án kötött házasságot, három gyermeke, öt unokája és hat dédunokája van. Felesége halála óta (2006 augusztusától) egyedül él szülőfalujában, Eperjesen.

MUSZKAFÖLDÖN. A dokumentumfilm.

Nézd meg a Fórum Kisebbségkutató Intézet dokumentumfilmjét is a témáról, amely a második világháború után szovjet hadifogságba került felvidéki leventék és honvédek sorsát dolgozza fel 72 percben.