szlovákosítás

A magyar iskolák garmadájának nyelvi átalakításával és a régi tanszemélyzet nagy részének lecserélésével a Felvidéken működő magyar pedagógusok tetemes része állástalanná vált. Az elbocsátott tanítók és tanárok rendszerint három havi fizetésüknek megfelelő végkielégítést kaptak. A hatalom ezen túlmenően már nem volt hajlandó gondoskodni róluk és családjukról, miáltal sokszor a legnagyobb nyomorba taszította őket. Ezért aztán a legtöbb elbocsátott pedagógus családostul távozott a maradék Magyarország területére. Olyanok is akadtak azonban, akik minden nehézség ellenére helyben maradtak, és várták az idők jobbra fordulását. A hatalom azonban idővel ezek közül is nagyon sokat kiutasított a Csehszlovák Köztársaság területéről.

Bővebben...  

1918 Szilveszterének napján a Barreca Riccardo olasz ezredes vezette csehszlovák légiós egység ellenállás nélkül elfoglalta Pozsonyt. Jankó Zoltán főispán és kormánybiztos, Kánya Richárd polgármester a pozsonyi főpályaudvaron készült jegyzőkönyv tanúsága szerint ünnepélyes óvást emeltek "a városnak mint magyar-német városnak a csehszlovák állam exponensei által való megszállása ellen". Követelték a népszavazás kiírását, hogy "a várost és lakosságot megmentsék az ősi hazától való erőszakos elszakítástól és a csehszlovák államterülethez való kikényszerített átcsatolástól". 

Bővebben...  

A háborús összeomlás idején a magyar tanügyi kormányzat egyáltalán nem volt – nem is lehetett – felkészülve az impériumváltásra, a felső-magyarországi vármegyék területének csehszlovák katonai megszállására, majd ezt követően egy teljesen új államhatalom berendezkedésére. Ezért az északi vármegyék pedagógusainak több ezres nagyságrendű tömegei többnyire mindenféle eligazítás nélkül sodródtak a nagy felfordulásban. Központilag kibocsátott rendeletek vagy utasítások nem léteztek, bár az egyes vármegyék állami tanfelügyelői helyenként megpróbálták bizonyos egységes irányelvekkel megszabni vármegyéik állami tanítóinak magatartását.

Bővebben...  

Az 1960-as alkotmánytörvény a csehszlovákiai magyar oktatásügyre is alapvető befolyással volt (biztosítva például a magyar, az ukrán és a lengyel gyermekek anyanyelvű oktatáshoz és művelődéshez való jogát). A 186. számú iskolatörvény ugyanezen évben általánosan kötelezővé tette a kilencéves alapiskolai képzést, kimondva, hogy a magyar, ukrán és lengyel tanulók számára létesített iskolákban az adott nemzetiség anyanyelvén folyik az oktatás. Vagyis lényegében ez a törvény legalizálta 1948 után az országban a magyar iskolákat, s erre épült rá a szlovákiai magyar iskolarendszer. De – miközben az 1968/144. számú alkotmánytörvény is megerősítette az anyanyelvi művelődéshez való jogot – ebben az évtizedben már egyre érzékelhetőbbé váltak azok a törekvések is, amelyek a magyar nemzetiségű diákokat a szlovák nyelven való tanulás felé igyekeztek terelni. 1965-ben az általános iskolák integrációja címén szüntették meg a kisközségek egy-két osztályos iskoláit és osztották be tanulóikat nagyobb falvak iskoláihoz, majd 1966-tól az iskola-összevonások jelentettek újabb veszélyt a magyar iskolákra is. Az 1960-as évek végére Szlovákiában tizenhárom magyar nyelvű gimnázium működött, s további kilencben voltak magyar tannyelvű osztályok, tagozatok. A magyar vagy részben magyar tanítási nyelvű szakközépiskolai hálózatot nyolc önálló igazgatású magyar és tizenhárom vegyes tannyelvű oktatási intézmény alkotta, miközben ez időben már csak egy-két szakközépiskola nyitott új magyar osztályokat. A magyar tannyelvű szakmunkásképzés továbbra is mostoha helyzetben maradt, a magyar nemzetiségű szakmunkástanulóknak még az évtized végére is csupán kevesebb, mint a fele tanulhatott magyar vagy részben magyar nyelven. S noha a felsőoktatásban részt vevő magyar diákok aránya mindig is jóval alacsonyabb volt a magyar lakosság országos arányánál, ez az arányszám az 1960-as években tovább romlott.

 

Az új csehszlovák hatalomnak a városok nemzeti-nyelvi arculatát sikerült igen rövid időn belül átalakítaniuk, megváltoztatniuk, sőt megfordítaniuk. Igen szemléletesen írja le ezt a gyors változást korabeli élményei alapján Szvatkó Pál, aki döbbenetesen gyors változásként élte meg azt, ahogy az 1910. évi népszámlálás adata szerint 30 százalékban magyar Nagyszombatból, ebből a nyelvhatár közelében, igaz attól északra fekvő nagy múltú kedves városból rövid két esztendő alatt 90 százalékot meghaladó arányban szlovák Trnava lett, mégpedig anélkül, hogy a régi polgárok elköltöztek vagy újak odaköltöztek volna.

Bővebben...  
Powered by Tags for Joomla

Keresés a tudástárban

selye