sajtó

A(z irodalmi) sematizmust a Tőzsér Árpád kirobbantotta Egy szemlélet ellen-vita és Fábry Zoltán Antisematizmusa zárta le 1963–1964-ben. A prózapoétikai korszerűség-igény és a nemzetiségi önvizsgálat találkozik Dobos László regényeiben (Messze voltak a csillagok, 1963; Földönfutók, 1967); Rácz Olivér (Megtudtam, hogy élsz, 1963) és Mács József (Adósságtörlesztés, 1968) regényeit a csehszlovákiai magyarság második világháború alatti és utáni megpróbáltatásai mozgatják. Duba Gyula novelláiban és regényében (Szabadesés, 1968) a faluról városba került értelmiségi prototípusával találkozunk. Fordulat állt be Bábi Tibor létfilozófiai, Ozsvald Árpád mítoszvilágot felidéző, Dénes György árnyalt lelkiségű, illetve a modern személyiség csapdáit körbejáró Cselényi László, Tőzsér Árpád és Zs. Nagy Lajos költészetében; sikeres nemzedékközi indulás Gál Sándoré. Az évtized végére együtt van az irodalomba új élményanyagot és eszményeket hozó Vetés-nemzedék. A fasizmus természetrajza Fábry Zoltán könyve, az Európa elrablása (1966); a Stószi délelőttök (1968) az 1946-os A vádlott megszólalt is közli. A két háború közti kisebbségi szellemi-irodalmi életről Turczel Lajos írt monográfiát (Két kor mezsgyéjén, 1967). A csehszlovákiai magyar tudományosság lehetőségeit vetíti előre Püspöki Nagy Péter (Püspöki mezőváros története, 1968), illetve szociológiai felméréseivel Kardos István; történeti írásaival Janics Kálmán és Gyönyör József. 1968-ban Ótátrafüreden a kisebbségi tudományosság helyzetéről, kilátásairól rendezett tanácskozásra került sor. Jelentősebb lap már nem, néhány fontos melléklet, melléklap viszont ekkoriban is indult (Hét: Fórum, 1960; Új Szó: Vasárnapi Új Szó, 1968; Nő: Barátnő, 1969). 1967-ben megalakult a Tatran Kiadó Magyar Üzeme, 1969-ben a Madách Könyvkiadó. Az 1968-as reformfolyamatok a csehszlovákiai magyar szellemi-irodalmi és közélet addig sosem tapasztalt pezsgését eredményezték.

 

Az első bécsi döntés, amely Szlovákia magyarok által lakott területeinek nagy részét visszajuttatta Magyarországnak kétség kívül pozitív szerepet töltött be e közösség életében. A " kisebbségi életből a többségi életbe való áttérés" azonban számos gondot is felvetett. Ezek jelentették a témáját annak a tanácskozásnak, amelyet a "felvidéki írók és kultúrmunkások" 1939 áprilisának első két napján Gömöry János elnökségével Budapesten tartottak . Az ott elfogadott határozat valószínűleg hűen tükrözi a visszatértek többségének akaratát. A határozat kimondotta az 1938 előtti kisebbségi társadalmi, művelődési, politikai, gazdasági intézmények fönntartásának és fejlesztésének s a korábban érvényes művelődési és társadalompolitikai törvények és rendeletek (községi könyvtárak, társadalombiztosítás, "művelődési rendezések" adó- és illetékmentessége) érvényben tartásának szükségességét. Fontosnak tartották a résztvevők a Kazinczy egyesület és a SZEMKE további működését. Tiltakoztak az ellen, hogy Magyarországon megbízhatatlannak tekintik azokat, akik korábban részt vettek a kisebbségi életben, s hogy a visszatért megyék népművelő titkári állásait nem ottani emberekkel töltötték be (noha kormányrendelet írta elő, hogy a felvidéki állások esetében előnyben kell részesíteni a felvidékieket). Sőt általában is állást foglaltak az "ejtőernyősök", illetve azok ellen, akiknek nincs tapasztalatuk a szlovák-, általában a kisebbségi kérdés kezelésében, vagy pláne nincs érzékük hozzá. Alkotmányos úton rendezni kívánták a kisebbségi jogokat és kötelességeket. Az iskolakérdéssel kapcsolatban a közép és felsőfokú iskolák tandíjcsökkentéséért, a polgári iskolai oktatás általánossá és ingyenessé tételéért, szakiskolahálózat, főképp mezőgazdasági szakiskolák létesítéséért szálltak síkra. Célként a nép szellemi színvonalának emelését és az esélyegyenlőséget határozták meg; nem ismerték el a születési, vagyoni és osztálykiváltságokat. Fontosnak tartották – a kisebbségi tapasztalatok alapján – a decentralizációt. Ezt szolgálta volna a vidéki kultúrközpontok kiépítése, önálló kulturális intézmények megteremtése, a kassai rádió önállósítása, lapjaik, a Felvidéki Magyar Hírlap, a Barázda, a Magyar Vasárnap és a Hanza további megjelenése.
Mindezen követelések érvényesítésében a Felvidéki Magyar Pártra kívántak támaszkodni, melynek szerintük következetesebben kellett volna vállalnia "a felvidéki s népi érdekek védelmét", rendszeresen tájékoztatnia kellett volna a közvéleményt. A tanácskozás előterjesztői Narancsik Imre, Berecz Kálmán, Bólya Lajos és Vájlok Sándor voltak, Pfeiffer Miklós kanonok írásban adta be javaslatait.
A 10 pont teljesülése érdekében az írók Jaross Andorhoz, a felvidéki ügyek tárca nélküli miniszteréhez fordultak, ám hiába.

 

A már korábban is elégtelennek tartott intézményi keretek a Szlovák Köztársaságban tovább szűkültek. A Nyitramegyei Szemle, a Nyitravármegye, a Szepességi Híradó és az (eperjesi) Új Világ című hetilapok az első években még megjelenhettek, később egy-két hitbuzgalmi lapon és kétnyelvű szakmai közlönyön kívül jóformán csak két pozsonyi napilap maradt meg. Az Új Hírek, a Magyar Párt néplapja, és egy délelőtti bulvárlap, az Esti Újság, amelyet a párt ekkor vett meg, és Somos Elemér, az új főszerkesztő alakította át többszólamú, kulturális közleményekben gazdag reggeli lappá. A munkatársak kiutasításán, a terjedelmi korlátozásokon, a cenzúrán kívül a pozsonyi magyar sajtónak a tömegszenvedélyekkel is számolnia kellett: 1939-ben, a bécsi döntés évfordulóján a fölheccelt tömeg földúlta az Esti Újság szerkesztőségét, 1941 végén pedig, a szerkesztőség majd' minden tagjának letartóztatása után a lapot betiltották. Szalatnai Rezső szerint az Új Híreket – miután főszerkesztője, Floch István belehalt több hónapos bebörtönöztetése idején elhatalmasodott betegségébe – új szerkesztői náci lappá kívánták alakítani, ezért Esterházy maga szüntette be. A betiltások részben a viszonossági elvben lelik magyarázatukat: a magyarországi szlovákoknak egyetlen, Érsekújvárban megjelenő hetilapjuk volt (Slovenská jednota). Amikor Esterházy kijárta egy ottani szlovák napilap engedélyezését, illetve a Slovenská jednota napilappá való átalakítását, Pozsonyban is lehetővé vált egy tetszőleges terjedelmű napilap (Magyar Hírlap) és egy hetilap (Magyar Néplap) megjelentetése. A Magyar Hírlapban Somos keze alatt az Esti Újsághoz hasonlóan nagy teret kapott a kultúra, főképp Szalatnai Rezső és Peéry Rezső művelődéstörténeti esszéiben és publicisztikájában. A lapok, bár az állam által erőltetett teminológiát is használták, nyíltan a kisközösség értékeit védő humanista, konzervatív liberális eszméket hangoztattak, a történelmi együttélés és a hiteles kereszténység példáit elevenítették föl, a hivatalos közlemények számára pedig semleges, sőt kétkedő nyelvezetet dolgoztak ki. A Magyar Párton belüli németbarát ellenzék a magyarországi nyilas hatalomátvételt követően kísérletet tett egy a háború folytatására buzdító napilap létrehozására. 1944 őszén, amikor Esterházy utasítást adott a Magyar Hírlap beszüntetésére, annak felszerelését, eszközeit a Waffen SS egyik különítménye lefoglalta, ennek révén jött létre német támogatással a Magyar Szó című, rövid életű náci lap Brogyányi Kálmán szerkesztésében. Ennek azonban – szemben Somos lapjaival – nem volt sem tekintélye, sem közönsége.

 
Powered by Tags for Joomla

Keresés a tudástárban

selye