parasztság

A Csehszlovákiában hosszúra nyúlt “ötvenes évek” kisebbségtörténeti rekonstrukciójának legizgalmasabb kérdéseit alighanem a szlovákiai magyar falvak átalakulásának folyamatában kereshetnénk. Valamirevaló szakmai előzmény, a szövetkezetesítés idején mindenütt megjelenő érdek-összecsapások, indulatok leltárbavétele, feltárása nélkül azonban reménytelen vállalkozás lenne ezekre a kérdésekre választ keresni. A földjét vesztő, s egy ideig még helyben maradó parasztság megzabolázásának, kordában tartásának, majd ingázó és városlakóvá válásának történeti leírása nélkül pedig nem lehet tiszta képünk mai gyötrő gondjaink okairól sem. A hatvanas években érett férfikorba jutó, népi indíttatású kisebbségi értelmiség csalódásait, kiábrándulásait, az apák-nagyapák nemzedékének máig visszhangzó, utólag kíméletlenül igaznak bizonyult vádjait előbb-utóbb szakszerűen fel kell dolgoznunk. Csak így lehetünk képesek szervesen beépíteni a közösségi emlékezetbe az “elsodort” szlovákiai magyar falu, a Duba Gyula és mások által leírt szlovákiai magyar “vajúdó parasztvilág” gazdag tapasztalati anyagát a szlovákiai magyarság önszerveződésének és túlélésének, a többségi népekkel való együttélésének fordulatos történelmében. Az ősi juss elvesztése, a faluközösségek, a nyelvi-felekezeti közösségek szétrombolása, elporladása, a hitehagyottá, sok ezer esetben kommunistává lett, falujától, eredeti közösségétől, nyelvétől, eredeti kultúrájától eltávolódó, első generációs városlakóvá, értelmiségivé lett fiatalság gyökértelenné válása – ilyen és ehhez hasonló jelenségek jelzik a szlovákiai magyar kisebbség közösségi élményanyagát az 1950-1960-as években. Mindeközben fokozatosan újra tudatos kisebbségi közösséggé szerveződött az 1945-48 közötti évek atomizálódott szlovákiai magyarsága.

 

A dél-szlovákiai magyra falvak sajátos rétegét alkotta a termőfölddel nem rendelkező, vagy csupán a megélhetést sem biztosító törpebirtokot (1-2 holdat) bíró falusi szegénység. Ők a nagybirtokok cselédjeként, a falusi gazdák napszámosaiként vagy egyéb alkalmi munkából tudták fenntartani magukat. Éves jövedelmeik rendkívül alacsonyak, a megélhetést csak alig biztosítóak voltak. Az uradalmi béresek helyzete viszonylag jó volt, hiszen nekik egész évre biztosítva volt a megélhetésük. Igaz ezért virradattól sötétedésig dolgoztak, nyáridőben vasárnap is. Éves fizetésüket részben pénzben (300-500 korona) részben természetben kapták meg: búza, rozs, sajt, vaj, tüzelőfa s 1 hold föld művelésre. 

Bővebben...  

Dél-Szlovákia természeti adottságainak és gazdasági jellemzőinek következtében a szlovákiai magyar lakosság döntő többsége a mezőgazdaságból élt. Az 1930-as népszámlálás szerint a Csehszlovákiában élő magyarság 61,2%-a foglalkozott őstermeléssel. Az elsősorban a nagybirtokon alapuló földbirtokszerkezet miatt a földművelésből élő szlovákiai magyarok között a többi nemzetiséghez viszonyítva alacsony volt az önállóan gazdálkodók aránya (57,7%) és rendkívül magas a mezőgazdasági munkások és a napszámosok aránya (41,6%). Ez azt jelentette, hogy a falusi magyar lakosság nagy része földnélküli nincstelen illetve törpebirtokon gazdálkodó és bérmunkára kényszerülő földműves volt.

Bővebben...  
Powered by Tags for Joomla

Keresés a tudástárban

selye