pártok

A Hitler és a nemzetiszocializmus hatalomra jutása nemcsak a szudétanémet mozgalmakat radikalizálta, de a cseh és szlovák társadalomban teret kezdtek hódítani a fasiszta eszmék, aminek jeleként 1934 elején a 10 legjelentősebb csehszlovák fasiszta szervezet egységes fasiszta Nemzeti Frontot hozott létre. Noha a legjelentősebb cseh fasiszta mozgalom, Gajda fasiszta pártja Pozsonyi székhellyel magyar szakosztályát is megalakította, a szlovákiai magyar társadalom azonban immúnis maradt a náci eszmék terjedésével szemben, s a magyar pártok vezetői egységesen utasították el a tekintélyuralmi eszméknek való behódolást. A nemzetközi események hatására és a magyar pártokon belül bekövetkezett személyi változásokkal összhangban felerősödött viszont a két magyar párt ellenzéki tevékenysége. Az Országos Keresztényszocialista Párt a Hlinka-párttal együtt egy egységes katolikus és autonómista blokk kialakítását szorgalmazta – sikertelenül, a Magyar Nemzeti Párt pedig egyre erőteljesebb nemzeti retorikával lépett a választók elé, s a korábbinál hangsúlyosabb szólt a magyar kisebbség önrendelkezési jogáról és a békés határrevízió lehetőségéről. 

Bővebben...  

A visszacsatolt területeken működő Egyesült Magyar Pártban a magyarországi reformerők erős potenciális szövetségest láttak, de hamarosan kiderült, hogy Budapesten a politikai diskurzusban a jogegyenlőség és a szociális igazság elve szembekerül egymással. A párt 1939. januári érsekújvári kongresszusán elfogadott program (megjelent a Felvidéki Magyar Hírlap január 22-i számában) egyszerre foglalt magában néhány fontos demokratikus és szociális követelést, és a szélsőjobboldali radikalizmus néhány programpontját. Szerepel benne az általános, egyenlő, nőkre is kiterjedő titkos választójog az írni-olvasni tudók számára, a radikális földreform, bürokráciaellenesség, a születési előjogok eltörlése, szociális biztosítások az iparban és a kereskedelemben dolgozók számára, a munkások részesedése a vállalat jövedelméből, tandíjreform, a gyermekmunka korlátozása. Ezek természetesen az ország akkori állapotában nem voltak megvalósíthatók, illetve egy időben bevezethetők. A másik oldalon körülírva ott szerepelt a programban a szekularizáció igénye, a sajtó "nemzeti kézbe adása", illetve a zsidók korlátozása a művelődési, gazdasági és szociális életben, illetve az ezt célzó törvény megalkotása. A programon alighanem ott van a szélsőjobboldali forradalmat felülről irányító-kanalizáló Imrédy Béla miniszterelnök keze nyoma, illetve úgy tudjuk, hogy a programot egyeztették vele. A kormányzati szintre emelt jobboldali radikalizmus újabb lépése az egyébként a második zsidótörvény beterjesztésére készülő Imrédy részéről a Magyar Élet Mozgalom megszervezése; ebben Jaross Andor a helyettese lett.
Az Egyesült Magyar Párt prominenseinek reformszándékait azonban aligha lehet kétségbe vonni. Helyzetüket meghatározta, hogy a reformnak ha volt egyáltalán, csak a szélsőjobboldalról volt esélye. Csatlakozásukat Imrédy azzal is előkészítette, hogy nem takarékoskodott a nekik kiutalt címekkel és pozíciókkal.
A párt országgyűlési képviselőivel szemben Szüllő Géza maradt a reformkonzervativizmus egyetlen képviselője, illetve néhány mellette nyilatkozó, de inkognitóban maradó felvidéki konzervatív-liberális, vélhetően arisztokrata. Ez utóbbi érvelésmód fontos eleme volt, hogy Jarossnak nem kellett volna beleavatkoznia a belső politikai életbe, hanem a visszatért közösséget kellett volna képviselnie. Azért történt így, mert rabjául esett a szudétanémet programnak, a népi elvnek és a vezérelméletnek, s ezekkel szemben negligálta a magyar közjogot és az alkotmányos szellemet. Ezzel szemben a megmaradt konzervatívok továbbra is ragaszkodnak az alkotmányossághoz, a függetlenséghez és az önkormányzatiság eszményéhez. Amikor a radikalizálódó Jarossék Bethlen Istvánt is támadni kezdték a lapjukban, a Felvidéki Magyar Hírlapban, Esterházy János Bethlen és Szüllő mellett foglalt állást (és ezzel végképp megromlott Jarossal való kapcsolata).

 

A Szlovák Köztársaság 1939-es alkotmánya megkülönböztette az állam területén "meghonosodott" és az egyéb "nemzetiségi csoportok"-at; az előbbiek számára elismerte a kulturális és a politikai szervezkedés jogát (93. §. I. bek.), sőt bejegyzett politikai pártjaik révén az államhatalomban való részesedésük jogát is (59. §.). Ebbe a csoportba a németek mellett a magyarok és a ruszinok tartoztak (az utóbbiaknak azonban nem volt pártjuk). A gyakorlatban a németek számára már az autonóm kormány idején államtitkárságot létesítettek, mely a köztársaságban is fönnmaradt, bizonyos szervezeteik támogatást kaptak a költségvetésből, önálló osztályuk volt az iskolai és nemzetművelődési minisztérium mellett, és létrehozhatták fegyveres alakulatukat (Freiwillige Schutzstaffel – FS); összességében "állam az államban" pozíciót foglaltak el. A Deutsche Partei elnöke, Franz Karmasin a Szlovákiában is berendezkedő német belügyi szervekre támaszkodhatott. A másik póluson a csehek és a zsidók álltak, akiknek üldözése már az állam megalakulása után megkezdődött, noha az alkotmány elméletileg minden polgár számára biztosította "az élet, a szabadság és a vagyon védelmét (81. §.)." Az Egyesült Magyar Párt utódpártjának, a Magyar Pártnak regisztrálására csak 1941 novemberében került sor, miután Magyarországon engedélyezték a szlovák egységpárt, a Strana slovenskej národnej jednoty működését. Az említett időpont előtt általános gyakorlat volt a Magyar Párt belső ellenségként való kezelése; a házkutatások és egyéb zaklatások később sem szűntek meg teljesen, noha a magyarok nem szűntek meg lojalitásukat hangoztatni. A párt 1938 decemberében, a főhatalmat gyakorló Hlinka Szlovák Néppártja által rendezett választásokon egy mandátumot kapott a hivatalos listán – parlamenti képviselője Esterházy János pártelnök lett. Esterházy szerepét a szlovák és a magyar történetírás általában ellentétesen ítéli meg, vannak, akik kollaboránsnak minősítik, a magyar szakirodalomban főként a totalitárius intézkedések bírálójaként szerepel. A koncentrációs táborok, a személyi jogok korlátozása kapcsán elhangzott beszédei ma egyértelműen ellenzékieknek tűnnek föl. A szlovákiai magyar kisebbség politikai aktivitása gyakorlatilag kimerült Esterházy parlamenti tevékenységében, továbbá abban, hogy Magyarországon többször közbenjárt az ottani szlovákok érdekében. A Magyar Párt működése alatt sohasem vált náci típusú szervezetté, noha egy néhány fős belső ellenzék folyamatosan szorgalmazta ezt.

 

Az 1920-ban lezajlott első parlamenti választásokat követő időszakban alakult ki a szlovákiai magyar pártstruktúra, s ekkor formálódtak ki a magyar pártok közötti együttműködés keretei is. Az ellenzéki magyar pártok a kezdetektől fogva erősen kötődtek az anyaországhoz: a pártok működéséhez szükséges anyagi eszközök jelentős részét (különböző csatornákon így a Rákóczi Szövetségen, illetve a Társadalmi Egyesületek Szövetségén keresztül) a budapesti kormányzat folyósította, de a pártpolitikát illető legfontosabb döntésekben, illetve a személyi kérdésekben is a „legfőbb tényező” – Bethlen István magyar miniszterelnök mondta ki a végső szót.

Bővebben...  
Powered by Tags for Joomla

Keresés a tudástárban

selye