magyar párt

Pozsony és környéke mellett a Szlovák Köztársaság másik fontos magyar településterülete Nyitra és a környékén meghúzódó 19 falu, ez utóbbiak többsége képezte a Zobor-vidék úgynevezett "palóc félsziget"-ét. Ez volt a szlovákiai magyarság legfontosabb összefüggő tömbje, becslések szerint 30 000 emberből állt. A lakosság többsége mezőgazdaságból és bortermelésből élt, de sokan jártak be dolgozni a városba, napszámosként, ipari munkásként, s voltak távíró- és távbeszélő-szakmunkások is; ez elősegítette a polgárság, városi értelmiség és a falu kapcsolatának kiépülését. A közösségi életet a második világháború éveiben itt is a karitatív munka, a szociális gondoskodás határozta meg. 1939 őszétől ezt a feladatot az Országos Gyermekvédő Egyesület helyi fiókja igyekezett betölteni; amikor néhány hónappal később föloszlatták, a Magyar Párt Családvédő Osztálya pótolta ezt. Magában a városban az 1938-as községi választások idején a Magyar Párt kapta a legtöbb szavazatot, s ez szerepet játszhatott abban, hogy meg tudták erősíteni a helyi szervezeteket, és hogy új székházakat építhettek, amelyek az egyes településeken kultúrcélokat is szolgáltak. A környék könyvellátását a SzMKE vándorkönyvtárakkal igyekezett megoldani. Az SzMKe-nek a legtöbb faluban volt helyi sejtje, a többi településen pedig szerveződött, amikor az egyesületet 1939 tavaszán betiltották. Ekkor a magyar kultúrélet szerveződéseiből csak az Egyházi Magyar Dalárda maradt meg. 1941 decemberétől aztán a SzMKE újra folytathatta működését. Korábban, 1939-ben a Szlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség sportegyesületek alapítására biztatta a magyar településeket. Nyitrán és környékén hét ilyen egyesület alakult. A kormány azonban 1940 végén egyikük alapszabályát sem hagyta jóvá.
Pozsonyon kívül Nyitrán folyt a legeredményesebb kulturális élet. A legfontosabb teljesítmények közé tartozik, hogy a Dallos István vezetésével működő Híd – Szlovenszkói Magyar Irodalmi Társulat 1941-től Magyar Album címmel olyan irodalmi szemle kiadásába fogott bele, amely tíz számig jutott el, az utolsó megjelenése idején már a szomszédban dörögtek az ágyúk. A reciprocitás elve miatt Szlovákiában nem jelenhetett meg magyar nyelvű folyóirat, így az egyébként struktúráját tekintve egy folyóiratra emlékeztető kiadvány könyvsorozatként látott napvilágot, így nem kellett hozzá lapengedély. z első köteteket 2900–3000 példányban adták ki, az ötödiket már 3800-ban. A további nyitrai kiadványok közül kiemelkedik néhány regionális munka, így például Mártonvölgyi László táj-, illetve irodalomtörténeti könyvei (Zarándokúton a Kárpátok alatt, Emlékek földjén), továbbá a Nyitra vármegye című, ez időszakban megszűnt hetilap szerkesztőjének, Faith Fülöpnek féltucatnyi, művelődéstörténeti és helyi vonatkozású cikkgyűjteménye .
A párt-, illetve a társadalmi életet a Magyar Párt helyi vezetője, Gyürky Ákos ügyvéd irányította, akinek A Zobor vidéke címmel füzete is megjelent a Toldy Kör egyik sorozatában.

 

A magyar kisebbség (az új terminus szerint "népcsoport") hivatlos képviselői – a rokon célok következményeképpen – őszinte örömmel üdvözölték a szlovák önállóságot, és azonnal fölajánlották közösségük részvételét az új állam építésében. Az Új Hírek című lap az első időszakban ugyanazokat az ellenségeket nevezte meg, mint amelyeket a III. Birodalom és Tiso Köztársasága: a kommunizmust, az arisztokratákat, a liberális kapitalizmust – sőt a zsidókat is. A második világháború utáni jogfosztottság éveiben viszont a baloldali magyar jogvédők és publicisták (Szalatnai Rezső, Peéry Rezső, Fábry Zoltán) következetesen azt állították, hogy a Szlovák Köztársaság egyetlen etnikuma, amely az "antifasizmus" kollektív hordozója lett, éppen a magyar volt. Az ellentmondás a diktatúra korszakaiban mindig létező lappangó történelemben rejlik. A rezsimmel való szóbeli azonosulás nem mindig őszinte; ez esetben sem volt az, bár a "pax Germanicá"-t a kor tanúi valószínűleg megváltoztathatatlannak tekintették, és az is igaz, hogy rettegtek a szovjet kommunizmus győzelmétől.
A magyarok már kezdetben szembekerültek a szervezett szlovákiai németekkel, illetve magával a Birodalommal. Esterházynak több félreérthetetlen nyilatkozata jelent meg arról, hogy a Magyar Párt nem alakul át nemzetiszocialista párttá, mert a kereszt, nem pedig a horogkereszt jegyében kíván működni. A magyarok nem alkalmazták üdvözlésnél a náci karlendítést, s nem vettek részt a zsidó tulajdon arizálásában (Szalatnaiék összesen tizenegy ettől eltérő esetrő tudtak). Az állam vezetői, a Hlinka Párt sajtója az állam ellenségei között többször is megnevezték a magyarokat, a Hlinka-gárda tagjai Pozsonyban gyakran letépték a magyarok melléről a pártjelvényt, s a fölheccelt tömeg is többször rendezett magyarellenes tüntetést. Atrocitásokra került sor Pozsonyban (1939 májusában), Késmárkon és Iglón (1941 novemberében). Az akcióknak egy ízben halálos áldozata is volt. "Az egész helyzet azt a látszatot kelti, mintha a szlovákok a németek beleegyezésével szítanák a magyarellenes indulatokat: és a szlovákok nyílván erre a beleegyezésre támaszkodva, könnyelműen borítják fel a békés szlovák–magyar kapcsolatok lehetőségeit” – írta Borsody István A szlovák--magyar kérdés alapvonalai című füzetében.
A magyarok a háború utáni memorandumaikban a szlovák nemzet iránti megbecsülésüket hangoztatták, továbbá azt, hogy a megmenekült zsidók 80%-a a magyaroknak köszönheti az életét (itt föltehetően a Magyarországra, Budapestre menekítettekre gondoltak elsősorban). A pozsonyi református gyülekezet pedig helyet adott a szintén ellenségnek tekintett csehtestvér egyház istentiszteleteinek.

 

A Szlovák Köztársaság 1939-es alkotmánya megkülönböztette az állam területén "meghonosodott" és az egyéb "nemzetiségi csoportok"-at; az előbbiek számára elismerte a kulturális és a politikai szervezkedés jogát (93. §. I. bek.), sőt bejegyzett politikai pártjaik révén az államhatalomban való részesedésük jogát is (59. §.). Ebbe a csoportba a németek mellett a magyarok és a ruszinok tartoztak (az utóbbiaknak azonban nem volt pártjuk). A gyakorlatban a németek számára már az autonóm kormány idején államtitkárságot létesítettek, mely a köztársaságban is fönnmaradt, bizonyos szervezeteik támogatást kaptak a költségvetésből, önálló osztályuk volt az iskolai és nemzetművelődési minisztérium mellett, és létrehozhatták fegyveres alakulatukat (Freiwillige Schutzstaffel – FS); összességében "állam az államban" pozíciót foglaltak el. A Deutsche Partei elnöke, Franz Karmasin a Szlovákiában is berendezkedő német belügyi szervekre támaszkodhatott. A másik póluson a csehek és a zsidók álltak, akiknek üldözése már az állam megalakulása után megkezdődött, noha az alkotmány elméletileg minden polgár számára biztosította "az élet, a szabadság és a vagyon védelmét (81. §.)." Az Egyesült Magyar Párt utódpártjának, a Magyar Pártnak regisztrálására csak 1941 novemberében került sor, miután Magyarországon engedélyezték a szlovák egységpárt, a Strana slovenskej národnej jednoty működését. Az említett időpont előtt általános gyakorlat volt a Magyar Párt belső ellenségként való kezelése; a házkutatások és egyéb zaklatások később sem szűntek meg teljesen, noha a magyarok nem szűntek meg lojalitásukat hangoztatni. A párt 1938 decemberében, a főhatalmat gyakorló Hlinka Szlovák Néppártja által rendezett választásokon egy mandátumot kapott a hivatalos listán – parlamenti képviselője Esterházy János pártelnök lett. Esterházy szerepét a szlovák és a magyar történetírás általában ellentétesen ítéli meg, vannak, akik kollaboránsnak minősítik, a magyar szakirodalomban főként a totalitárius intézkedések bírálójaként szerepel. A koncentrációs táborok, a személyi jogok korlátozása kapcsán elhangzott beszédei ma egyértelműen ellenzékieknek tűnnek föl. A szlovákiai magyar kisebbség politikai aktivitása gyakorlatilag kimerült Esterházy parlamenti tevékenységében, továbbá abban, hogy Magyarországon többször közbenjárt az ottani szlovákok érdekében. A Magyar Párt működése alatt sohasem vált náci típusú szervezetté, noha egy néhány fős belső ellenzék folyamatosan szorgalmazta ezt.

 

A második világháború idején államilag szított antiszemitizmus a korabeli szlovák politika szinte teljes egészét megfertőzte. Kivonni alóla magát leginkább csak a Magyar Párt tudta, amelyet bírálói ezért "Egyesült Magyar-zsidó Pártnak" is csúfoltak. Abban, hogy a szlovákiai magyar politika és közélet nem vette át az antiszemita magatartást nagy szerepe volt Esterházy Jánosnak, aki mély keresztény konzervativizmusa miatt határozottan elutasította úgy a nácizmust, mint a fajelméletet. Igaz, ő is híve volt a zsidóság gazdasági befolyása korlátozásának. Parlamenti képviselőként természetesen ő is felelősséggel viseltetet a szlovák törvényhozás zsidóságot korlátozó intézkedéseiért, noha a zsidókérdés megoldása jórész a parlament mellőzésével, a végrehajtó hatalom által történt.
Közismert, hogy Esterházy volt az egyedüli jelenlévő parlamenti képviselő, aki nem szavazta meg a szlovákiai zsidók deportálását lehetővé tévő 1942. évi 68. számú törvényt. Később azonban ettől is többet tett, hiszen a rendelkezésre álló források azt jelzik, hogy aktívan kivette részét az üldözött zsidóság mentéséből. Többek között útlevelet szerzett azoknak, akik Magyarországra akartak átmenekülni, ott pedig segítette beilleszkedésüket.
A Koncsol László által újabban feltárt dokumentumok azt bizonyítják, hogy Esterházy János kapcsolatban állt azzal titkos embermentő akciónak is az élén, amelynek keretében a Magyar Párt alelnöke, Puskás István zólyomi református lelkész, valamint Sedivy László nyitrai református lelkész összesen közel 1000 zsidó vallású embert keresztelt meg, hogy ezáltal mentesüljenek a szlovákiai zsidótörvény legsúlyosabb rendelkezései alól.1944-ben pedig nyitraújlaki kastélyukban és birtokukon rejtegetett az Esterházy család üldözött zsidókat.
Mindezeknek is köszönhető, hogy az Esterházy ellen a háború idején lezajlott koncepciós per során pozsonyi zsidók egy csoportja megpróbált Esterházy mellett tanúskodni, a bíróság azonban nem engedte, hogy a védelem tanúként felvonultassa őket.

 

A Magyar Pártnak tagja lehetett minden olyan szlovák állampolgár, aki magyar nemzetiségűnek vallotta magát. A pártelnöknek a szlovák belügyminisztérium követelésére 1942-ben el kellett volna végeznie a tagság revízióját, és az alapszabály szerint ki kellett volna zárnia a mintegy 24 ezres pártagság köréből a német és zsidó nemzetiségűeket, Esterházy János azonban megtagadta ezt, minthogy őket is a kisebbségi közösség egyenjogú tagjainak tekintette. Esterházy a maradék-kisebbség összekovácsolását tekintette legfőbb feladatának, egy "magyar család" formájában képzelte el a közösség életét. Ennek érdekében a Magyar Párt elnökeként rendszeresen sorra járta mindazokat a városokat, községeket, ahol magyarok éltek, illetve ahol – amennyiben a magyarság a lakosságnak legalább 5 százalékát alkotta – a pártnak önálló alapszervezete működött. A Pártnak összesen 12 kerülete volt, ezek élén kerületi elnökök tevékenykedtek. A Magyar Párt legfontosabb tevékenységi formái közé a helyi Magyar Házak létrehozása, illetve a szociálisan rászorult magyar családok rendszeres segélyezése jelentette. Igen fontos volt a Franz Karmasin vezette Karpathendeutsche Partei náci típusú politizálásától idegenkedő szepességi és Stósz- és Mecenzéf környéki (zipser és mánta) német csoportokkal való kapcsolattartás.
A szlovákiai magyarság politikai és kulturális tevékenységét a Magyar Párt egyre nyíltabb ellenzéki tevékenysége miatt mindvégig megpróbálták a szlovák hatóságok akadályozni. A meglévő magyar iskolákat, Magyar Házak működését, megnyitását több helyen (pl. Trencsénben, Eperjesen, Dobsinán) akadályozták, illetve betiltották, a magyar lapokat folyamatosan cenzúrázták, és működésüket többször felfüggesztették, illetve betiltották. Ugyanakkor az egységes ellenzéki politizálást nehezítette az a tény, hogy Csáky Mihály gróf, a Magyar Párt alelnöke és az 1939-ben betiltott, majd 1942. március 1-jén újjáalakult SZMKE elnöke többször is állást foglalt Esterházy különutas politikája ellen, és ezek az állásfoglalásai a budapesti kormány tagjai részéről is támogatást kaptak.
A világháborús időszak minden nehézsége, a szlovák, német és szélsőjobboldali magyar támadások ellenére Esterházynak 1944 decemberéig sikerült megmaradnia a Magyar Pált elnöki tisztségében. Ekkor a nyilasok rövid időre Budapesten letartóztatták, s arra kényszerítették, hogy mondjon le pártelnökségéről. Ő ezt megtette, sőt parlamenti képvsielőségéről is lemondott. Az 1944. decemberi pártelnökségi ülésen azonban ismét egyhangúlag őt választották meg a Magyar Párt elnökévé. Jórészt ennek köszönhető, hogy a németek és a magyarországi nyilashatalom minden erőfeszítése ellenére a szlovákiai magyarság végig távol tudta tartani magát a fasiszta kilengésektől, és nyugodt lelkiismerettel várta a második világháború végét.

 
Powered by Tags for Joomla

Keresés a tudástárban

selye