művelődés

Az 1918/19-ben bekövetkezett államfordulattal a Szlovákiába került magyarok művelődési lehetőségeiben alapvető változás állt be. Pozitívum volt, hogy a csehszlovák köztársaság széleskörű kulturális lehetőségeket biztosított polgárai számára, az állam támogatta a művelődést, könyvtárakat létesített. A másik oldalon viszont a magyar kulturális élet szempontjából merőben új helyzetet teremtett, hogy Dél-Szlovákia magyar településeit immár szinte átjárhatatlan államhatárok választották el a művelődés számára addig irányt szabó Budapesttől, az új államhatalom pedig szisztematikusan felszámolta a korábbi magyar kulturális intézményrendszert. Így a szlovenszkói magyar közművelődést Trianon után szinte a nulláról kellett kiépíteni.

Bővebben...  

A két háború közötti csehszlovákiai politikai viszonyok közepette a hatóságok nehezen engedélyezték országos jelentőségű magyar kulturális rendezvények megtartását. 1938 nyarán, a nemzetiségi statútum tárgyalásai miatt kiélezett helyzetben azonban már nem lehetett betiltani az ilyen eseményeket, aminek köszönhetően augusztus 13-15-én Léván addig nem tapasztalt külsőségek között rendezhetett a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZMKE) háromnapos szabadtéri játékokat, amelynek programján a Petőfi Sándor és Kacsóh Pongrác daljátékának, a János vitéznek a bemutatója szerepelt.

Bővebben...  

Pozsony és környéke mellett a Szlovák Köztársaság másik fontos magyar településterülete Nyitra és a környékén meghúzódó 19 falu, ez utóbbiak többsége képezte a Zobor-vidék úgynevezett "palóc félsziget"-ét. Ez volt a szlovákiai magyarság legfontosabb összefüggő tömbje, becslések szerint 30 000 emberből állt. A lakosság többsége mezőgazdaságból és bortermelésből élt, de sokan jártak be dolgozni a városba, napszámosként, ipari munkásként, s voltak távíró- és távbeszélő-szakmunkások is; ez elősegítette a polgárság, városi értelmiség és a falu kapcsolatának kiépülését. A közösségi életet a második világháború éveiben itt is a karitatív munka, a szociális gondoskodás határozta meg. 1939 őszétől ezt a feladatot az Országos Gyermekvédő Egyesület helyi fiókja igyekezett betölteni; amikor néhány hónappal később föloszlatták, a Magyar Párt Családvédő Osztálya pótolta ezt. Magában a városban az 1938-as községi választások idején a Magyar Párt kapta a legtöbb szavazatot, s ez szerepet játszhatott abban, hogy meg tudták erősíteni a helyi szervezeteket, és hogy új székházakat építhettek, amelyek az egyes településeken kultúrcélokat is szolgáltak. A környék könyvellátását a SzMKE vándorkönyvtárakkal igyekezett megoldani. Az SzMKe-nek a legtöbb faluban volt helyi sejtje, a többi településen pedig szerveződött, amikor az egyesületet 1939 tavaszán betiltották. Ekkor a magyar kultúrélet szerveződéseiből csak az Egyházi Magyar Dalárda maradt meg. 1941 decemberétől aztán a SzMKE újra folytathatta működését. Korábban, 1939-ben a Szlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség sportegyesületek alapítására biztatta a magyar településeket. Nyitrán és környékén hét ilyen egyesület alakult. A kormány azonban 1940 végén egyikük alapszabályát sem hagyta jóvá.
Pozsonyon kívül Nyitrán folyt a legeredményesebb kulturális élet. A legfontosabb teljesítmények közé tartozik, hogy a Dallos István vezetésével működő Híd – Szlovenszkói Magyar Irodalmi Társulat 1941-től Magyar Album címmel olyan irodalmi szemle kiadásába fogott bele, amely tíz számig jutott el, az utolsó megjelenése idején már a szomszédban dörögtek az ágyúk. A reciprocitás elve miatt Szlovákiában nem jelenhetett meg magyar nyelvű folyóirat, így az egyébként struktúráját tekintve egy folyóiratra emlékeztető kiadvány könyvsorozatként látott napvilágot, így nem kellett hozzá lapengedély. z első köteteket 2900–3000 példányban adták ki, az ötödiket már 3800-ban. A további nyitrai kiadványok közül kiemelkedik néhány regionális munka, így például Mártonvölgyi László táj-, illetve irodalomtörténeti könyvei (Zarándokúton a Kárpátok alatt, Emlékek földjén), továbbá a Nyitra vármegye című, ez időszakban megszűnt hetilap szerkesztőjének, Faith Fülöpnek féltucatnyi, művelődéstörténeti és helyi vonatkozású cikkgyűjteménye .
A párt-, illetve a társadalmi életet a Magyar Párt helyi vezetője, Gyürky Ákos ügyvéd irányította, akinek A Zobor vidéke címmel füzete is megjelent a Toldy Kör egyik sorozatában.

 

A magyar kisebbség helyzetének rendezésére tett első lépések egyike a magyar kulturális szervezet létrehozása volt. A kommunista pártvezetés által már 1948 nyarán kilátásba helyezett kultúregyesület megszervezése a szlovák pártvezetés melletti Magyar Bizottság feladata volt. A bizottság a pártvezetés 1948. december 9-i megbízása alapján fogott hozzá az egyesület megszervezéséhez, amelynek alakuló közgyűlésére 1949. március 5-én Pozsonyban került sor. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete (Csemadok) néven létrehozott szervezet elnökévé – az eredetileg felkért, a megbízatást azonban nem vállaló Fábry Zoltán helyett – Lőrincz Gyula festőművészt, alelnökeivé Kugler János földművest és Egri Viktor írót, központi titkárává az eredetileg javasolt, ám jóvá nem hagyott Balogh Dénes Árpád helyett Fellegi Istvánt választották; Fábry Zoltán örökös díszelnök lett. A szlovák párt- és állami vezetés mind az alakuló közgyűlés küldötteinek, mind pedig az azon megválasztandó vezetőség kiválasztásánál éberen ügyelt arra, nehogy olyan személyek kerüljenek a Csemadok élére, akik azt életképes, a kulturális tevékenység mellett netán politikai, érdekképviseleti munkát is kifejtő szervezetté alakítanák. A hatóságok közel egy éven keresztül tiltották a reszlovakizált magyarok felvételét, amivel a magyar lakosság közel kétharmadát megfosztották a magyar kultúregyesületben való tagság lehetőségétől. A nevében országos hatáskörűnek deklarált szervezetnek az 1950-es évek elején Csehországban is alakultak alapszervezetei, azokat azonban 1953-ban feloszlatták, s a Csemadok tevékenységét Szlovákiára korlátozták. Az egyesület a tevékenységét korlátozó számos intézkedés ellenére megalakulását követően hamarosan a magyarlakta terület legnépesebb és legbefolyásosabb társadalmi szervezetévé vált, amelyben a magyar lakosság hajlamos volt nemcsak kultúregyesületet, hanem érdekvédelmi szervezetet is látni. Tevékenységében egyfajta kettősség volt tapasztalható. A kommunista pártszervek utasításainak megfelelően részt vett a párthatározatoknak a magyar lakosság közötti érvényesítésében, a jogfosztottság évei után ugyanakkor pótolhatatlan tevékenységet fejtett ki azáltal, hogy felvállalta a magyar kisebbség kulturális életének kibontakoztatását, közreműködött a magyar iskolák újraindításában, gyakorlatilag valamennyi magyar kisebbségi intézmény megszervezésében, s munkásságában itt-ott érdekvédelmi törekvések is megfigyelhetőek voltak, amelyek leginkább 1968 szabadabb politikai légkörében érvényesülhettek.

 

A kisebbségi sorsban eltöltött első évtized nehézségeit követően a harmincas évek a szlovákiai magyar kultúra felvirágzását hozták magukkal. Ebben különösen nagy szerepe volt szervezeti megújuláson átesett SZMKE-nek, amelyben egyre nagyobb szerepet kaptak a haladó ifjúsági mozgalmakból kinövő fiatalok. Az 1938-ban már 184 helyi szervezettel rendelkező SZMKE-ben a helyi rendezvények mellett országos hatáskörű programokat is indított, amelyek közül a legtöbb embert a szlovákiai magyar népi kultúrát képviselő néptáncosok, népzenészek, daloskörök Gyöngyösbokréta-találkozói mozgattak meg. Az SZMKE szervezetségét bizonyították az 1938 augusztusában Léván megrendezett szabadtéri játékok is. 

Bővebben...  

A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete, a Csemadok 1949. március 5-én ugyan a kommunista állampárt engedélyével jött létre, a hatóságok a magyar lakosság szervezkedését ennek ellenére nem nézték jó szemmel, s mintegy egy éven keresztül különböző akadályokat gördítettek az egyesület helyi szervezeteinek megalakítása elé. Tiltották többek között a reszlovakizáltak felvételét, amivel sok helyen lehetetlenné tették a helyi csoport létrejöttét, de a kommunista párt „vezető szerepének” semmibevételére hivatkozva már megalakult alapszervezeteket is feloszlattak. A Csemadokba belépni szándékozókat több esetben megfélemlítették, olyan rémhíreket terjesztve, hogy nem kapják vissza csehszlovák állampolgárságukat, elveszítik nyugdíjjogosultságukat, s amennyiben a magyarlakta területeket esetleg visszacsatolják Magyarországhoz, az egyesület tagjaira a felelősségre vonás vár.
Nagykaposon például a járási művelődésügyi tanács a 33 jelentkező közül 22-t visszautasított, mivel reszlovakizáltak, miután pedig a megmaradt 11 fő nem volt elég a helyi csoport létrehozásához, annak megalakítását nem engedélyezték. Szilicén a művelődésügyi tanács szintén azért nem engedélyezte a helyi szervezet megalakulását, mert tagjainak nagy része a reszlovakizáltak közül került volna ki. Rozsnyón és Pelsőcön a helyi csoport színielőadásait tiltották be, mivel a színdarabokban reszlovakizáltak is szerepeltek volna. Szimőn és Zsigárdon a helyi csoport szervezőit és megválasztott vezetőit beidézték a csendőrségre, ahol államellenes tevékenység gyanújával hallgatták ki őket.
A helyi állami vagy pártszervek gáncsoskodása következtében egyes helyi csoportokat csak többszöri kísérlet után sikerült megalakítani, ill. az alakuló ülést meg kellett ismételni. Csúzon például első ízben 1949. november 28-án alakították meg a helyi csoportot, ám a kommunista párt helyi szervezete azt feloszlatta. A pártszervek által megbízott személyek végül közel egy év elteltével, 1950. október 23-án hozták létre másodszor is a csúzi helyi csoportot. Udvardon szintén kétszer kellett a helyi szervezetet megalakítani. Az 1949. május 22-én megalakult alapszervezetet a kommunista párt vezető szerepének figyelmen kívül hagyására hivatkozva az áttelepültekből álló helyi pártvezetés feloszlatta. Ezt követően 1949. augusztus 6-án alakulhatott meg ismét a Csemadok udvardi helyi csoportja.
A helyi csoportok létrehozása elé gördített akadályok azt eredményezték, hogy az egyesület 1949 végén, tehát háromnegyed évvel megalakulását követően még mindig csak 63 helyi szervezettel és 3800 taggal rendelkezett. A nyomás enyhültével, 1950-ben a helyi szervezetek száma 274-re, a taglétszám 16000-re emelkedett, az ötvenes évek közepén pedig az előbbi megközelítette az 500-at, a tagok száma pedig az 50000-ret.

 

Az első bécsi döntés, amely Szlovákia magyarok által lakott területeinek nagy részét visszajuttatta Magyarországnak kétség kívül pozitív szerepet töltött be e közösség életében. A " kisebbségi életből a többségi életbe való áttérés" azonban számos gondot is felvetett. Ezek jelentették a témáját annak a tanácskozásnak, amelyet a "felvidéki írók és kultúrmunkások" 1939 áprilisának első két napján Gömöry János elnökségével Budapesten tartottak . Az ott elfogadott határozat valószínűleg hűen tükrözi a visszatértek többségének akaratát. A határozat kimondotta az 1938 előtti kisebbségi társadalmi, művelődési, politikai, gazdasági intézmények fönntartásának és fejlesztésének s a korábban érvényes művelődési és társadalompolitikai törvények és rendeletek (községi könyvtárak, társadalombiztosítás, "művelődési rendezések" adó- és illetékmentessége) érvényben tartásának szükségességét. Fontosnak tartották a résztvevők a Kazinczy egyesület és a SZEMKE további működését. Tiltakoztak az ellen, hogy Magyarországon megbízhatatlannak tekintik azokat, akik korábban részt vettek a kisebbségi életben, s hogy a visszatért megyék népművelő titkári állásait nem ottani emberekkel töltötték be (noha kormányrendelet írta elő, hogy a felvidéki állások esetében előnyben kell részesíteni a felvidékieket). Sőt általában is állást foglaltak az "ejtőernyősök", illetve azok ellen, akiknek nincs tapasztalatuk a szlovák-, általában a kisebbségi kérdés kezelésében, vagy pláne nincs érzékük hozzá. Alkotmányos úton rendezni kívánták a kisebbségi jogokat és kötelességeket. Az iskolakérdéssel kapcsolatban a közép és felsőfokú iskolák tandíjcsökkentéséért, a polgári iskolai oktatás általánossá és ingyenessé tételéért, szakiskolahálózat, főképp mezőgazdasági szakiskolák létesítéséért szálltak síkra. Célként a nép szellemi színvonalának emelését és az esélyegyenlőséget határozták meg; nem ismerték el a születési, vagyoni és osztálykiváltságokat. Fontosnak tartották – a kisebbségi tapasztalatok alapján – a decentralizációt. Ezt szolgálta volna a vidéki kultúrközpontok kiépítése, önálló kulturális intézmények megteremtése, a kassai rádió önállósítása, lapjaik, a Felvidéki Magyar Hírlap, a Barázda, a Magyar Vasárnap és a Hanza további megjelenése.
Mindezen követelések érvényesítésében a Felvidéki Magyar Pártra kívántak támaszkodni, melynek szerintük következetesebben kellett volna vállalnia "a felvidéki s népi érdekek védelmét", rendszeresen tájékoztatnia kellett volna a közvéleményt. A tanácskozás előterjesztői Narancsik Imre, Berecz Kálmán, Bólya Lajos és Vájlok Sándor voltak, Pfeiffer Miklós kanonok írásban adta be javaslatait.
A 10 pont teljesülése érdekében az írók Jaross Andorhoz, a felvidéki ügyek tárca nélküli miniszteréhez fordultak, ám hiába.

 

Az 1950–1960-as évek fordulójára alapvetően kialakult a csehszlovákiai magyar művelődés és oktatás, szellemi-művészeti élet 1989-ig már nem sokban változó intézményi hálózata, szerkezete, s egyre inkább egyfajta erőteljes nyitottság- és minőségigény, érték- és önszemléletváltás, dichotomikus hagyomány- és jövőkeresés jelentkezésének lehettünk tanúi (hátterükben az 1956-os szovjet pártkongresszussal, az országos reformfolyamatokkal, az egymást követő, különböző indíttatású csehszlovák–magyar államközi szerződésekkel, miközben a cseh és a szlovák nyelvet elsajátító új nemzedék számára az e kultúrák általi tájékozódás is lehetővé vált). Példa mindezekre – más átfogó tudományos felmérések mellett – az a csehszlovákiai magyar értelmiség helyzetéről folyt két széles körű eszmecsere (1965, 1968), amelyek – a reálértelmiségnek is első ízben keresve helyet a csehszlovákiai magyar szellemi és közéletben – már bizonyos nemzeti kisebbségi tudományos fórumok igényét is felvetették. A Csemadok felerősödött társadalmi-politikai szerepvállalásával a kisebbségi önérdek-érvényesítés egyik legfontosabb fóruma lett. Az 1960-as évek újabb értelmiségi nemzedékváltásának műhelyei a prágai és a pozsonyi magyar egyetemisták kezdeményezte ifjúsági klubok, illetve 1965-től a Nyári Ifjúsági Találkozók voltak (a folyamat végén a kényszerűen rövid életű Magyar Ifjúsági Szövetséggel). Az 1965-ös csallóközi árvíz, valamint a szlovák nacionalizmus felerősödése a csehszlovákiai magyarság önreflexiós és önartikulációs folyamatait stimulálta. Némiképpen felértékelődött a nemzeti kisebbségi egyházak szerepe az anyanyelvi kultúra fenntartásában. 1968. augusztus 20-a sokkja, s a következő két évtized visszarendeződése a (cseh)szlovákiai magyarság történetének legmegrázóbb közösségi élményei és tapasztalatai közé tartozik, s a megváltozott politikai kurzushoz illesztett stratégiák és taktikák, magatartásformák kialakítását kívánta meg tőle.

 

A szlovenszkói magyar művelődés egyik nagy gondját az jelentette, hogy a húszas években sokáig nem volt az egész magyar nyelvterületet átfogó országos szervezete. Több kísérlet után végül az ellenzéki pártok mellet működő Kultúrreferátus vezetőjének, Sziklay Ferencnek a szervező munkájának eredményeként 1925-ben megalakult az országos hatáskörű Szlovenszkói Magyar Kultúregylet (SZMKE) – igaz a hatóságok akadékoskodása miatt hivatalos bejegyzésére csak 1928-ban került sor.

Bővebben...  

A szlovenszkói magyar kultúra különösen nehéz helyzetben volt a szórványmagyarság között, ahol a fennálló törvények már nem biztosították a magyar nyelvű művelődés lehetőségét. Ilyen helyzetbe került 1918 után az eperjesi magyarság is, ahol mely város – a Tarca parti Athén – ugyan Trianon előtt a felvidéki magyar művelődés egyik központja volt, ám ahol az 1930-as népszámlálás idején már csak a népesség 4,3%-a vallotta magát magyarnak. A lakosságnak azonban ettől sokkal nagyobb százaléka használta a magyar nyelvet, olvasott magyar sajtót, s igényelte a magyar kultúrát.

Bővebben...  
Powered by Tags for Joomla

Keresés a tudástárban

selye