lakosságcsere

A szlovák hatóságok a magyarlakta területek elszlovákosításában – a magyar lakosság kitelepítésével párhuzamosan – jelentős szerepet szántak az. ún. belső telepítésnek, a lakosságcsere keretében áttelepülő magyarországi szlovákoknak, valamint a külföldről hazatelepülésre bírt szlovák reemigránsoknak.
A csehszlovák—magyar lakosságcsere keretében áttelepülési kérelmet benyújtott 95 ezer magyarországi szlovákból összességében közel 72 ezer települt át Csehszlovákiába, akik túlnyomó többségét a kitelepített felvidéki magyarok vagyonába telepítették, kisebb részük Csehországban telepedett le.
Csehszlovákia a II. világháború utáni években a Magyarországgal megkötött lakosságcsere-egyezményen kívül további négy állammal: a Szovjetunióval, Romániával, Jugoszláviával és Bulgáriával írt alá az ottani csehek és szlovákok hazatelepülését lehetővé tévő egyezményt. Emellett azonban nagy számban települtek át Csehszlovákiába csehek és szlovákok olyan országokból is, amelyekkel hasonló megállapodás nem született. A magyar lakosság egyoldalú kitelepítésének elmaradása miatt azonban a több tízezer szlovák reemigránsnak csupán töredékét, mintegy 4 ezer főt sikerült elhelyezni Dél-Szlovákiában, többségüket a cseh országrészekbe és Szlovákia északi területeire irányították.
A lakosságcsere mellett a magyar etnikai terület elszlovákosítására irányuló törekvések leghatékonyabb eszközének a két világháború közötti kolonizáció folytatásának tekinthető ún. belső telepítés bizonyult. Ennek során Szlovákia szlováklakta részeiből 23 ezer szlovák telepes települt át Dél-Szlovákiába, akik több mint 47 ezer helybeli szlovákkal együtt 71 ezer hektár földet és 2507 lakóházat kaptak a magyarok elkobzott vagyonából.
A Dél-Szlovákiába betelepült szlovákok teljes számának feltárása nehézségekbe ütközik, a statisztikai kimutatások ugyanis csak a szervezett formában, tehát a lakosságcsere, a reemigráció és a belső telepítés keretében letelepített lakosság adatait tartalmazzák. Nem készült nyilvántartás az ugyancsak nagy számban betelepült szlovák értelmiségről, hivatalnokrétegről és ipari munkásságról, akik több tízezerre tehető száma elsősorban a városok etnikai arculatát alakította át. Különböző becslések a II. világháború utáni években a dél-szlovákiai járásokba betelepült bel- és külföldi szlovákok számát 200 ezer körülire teszik.
A nagy népességmozgással járó telepítések nemcsak a magyarlakta régió korábban homogén etnikai jellegét változtatták meg. Az eltérő társadalmi fejlettségű, vallású, kultúrájú lakosság jelenléte hozzájárult a nemzetiségi, társadalmi és szociális ellentétek kiéleződéséhez is. Az őshonos magyarság és a kisszámú őshonos szlovák lakosság mellett ismét megjelentek a két világháború közötti cseh és szlovák kolonisták, a Magyarországról áttelepült szlovákok, az Európa különböző országaiból érkezett reemigránsok, a belső telepítés keretében letelepültek, végül pedig külön csoportot alkotott a magukat kényszerűségből szlováknak valló reszlovakizáltak több százezres tömege is.
A magyarok és szlovákok közötti feszültséget csak növelte, hogy a magyarlakta falvak, városok és járások vezetése gyakorlatilag kivétel nélkül a betelepült szlovákok kezébe került. Az ő kezükben voltak a nemzeti bizottságok, a helyi és járási pártszervezetek, a különböző tömegszervezetek, valamint a kommunista hatalomátvételt követően létrehozott földműves-szövetkezetek is.

 

A magyar kisebbség londoni csehszlovák emigráns kormány által megfogalmazott kitelepítésének gyakorlati előkészítése 1945 tavaszán, az új csehszlovák, ill. szlovák államhatalom berendezkedésével párhuzamosan kezdődött meg. Az SZNT 1945. május 25-i ülésén ismertetett tervezet szerint a magyarok kitelepítése két szakaszban történne. Elsőként kiutasítanák Csehszlovákiából azokat a magyarokat, akik 1938. november 2-a után telepedtek le az akkor Magyarországhoz csatolt területeken, a második szakaszban pedig azokat, akik nyilas vagy más magyar szervezetek tagjai voltak, valamint akiket büntetőjogilag felelősségre vonnak és elítélnek, a többi magyart pedig végül kicserélnék a magyarországi szlovákokért. A Magyarország trianoni területéről beköltözöttek kitoloncolása néhány hét alatt megtörtént: csehszlovák adatok szerint 1945. június végéig 31 780 magyar volt kénytelen elhagyni az ország területét. Az őshonos magyar lakosság egyoldalú kitelepítéséhez, amely a csehszlovák elképzelések szerint többszázezer magyart érintett volna, azonban a csehszlovák kormány sem a háború folyamán, sem pedig az azt követő potsdami konferencián nem kapta meg a nagyhatalmi jóváhagyást. Csehszlovákia számára így végül a közmunkára kijelölt szlovákiai magyarok 1945. októberében megkezdett országon belüli széttelepítése, vagyis csehországi deportálása vált azzá az eszközzé, amellyel az egyoldalú áttelepítést és a kényszerű lakosságcserét egyaránt elutasító Magyarországot sikerült rákényszerítenie legalább a lakosságcsere elfogadására, mégpedig a csehszlovák fél által szabott feltételek többségének elfogadtatásával. A két prágai tárgyalási fordulót követően Vladimír Clementis csehszlovák külügyi államtitkár és Gyöngyösi János magyar külügyminiszter által 1946. február 27-én Budapesten aláírt lakosságcsere-egyezmény V. cikke felhatalmazta a csehszlovák kormányt arra, hogy annyi szlovákiai magyart telepíthessen át Magyarországra, amennyi magyarországi szlovák önként jelentkezik a Csehszlovákiába való áttelepülésre. Csehszlovákia azonban ezen túlmenően az egyezmény VIII. cikke értelmében jogot szerzett arra is, hogy egyoldalúan áttelepíthesse Magyarországra a szlovák népbíróságok által háborús bűnösnek minősített magyarokat. A lakosságcsere-egyezmény VIII. cikke azt eredményezte, hogy a szlovák népbíróságok mondvacsinált indokokkal ezerszám helyezték vád alá és ítélték el a magyarokat. Amikor a csehszlovák kormány 1946. augusztus 27-én átadta Magyarországnak az áttelepítésre kijelölt magyarok névjegyzékét, abban a paritásos csere keretében áttelepítendő 106 398 személy mellett 75 114 „háborús bűnös” is szerepelt. Mivel a magyar kormány ilyen körülmények között nem járult hozzá a népcsere megindításához, Csehszlovákia ismét a magyar lakosság Csehországba deportálásával kényszerítette rá Magyarországot a lakosságcsere megkezdésére. A végül 1947. április 12-én meginduló népcsere 1948. december 20-ig tartott. Magyarországról az áttelepülési kérelmet benyújtott 95 421 szlovákból csehszlovák adatok szerint 71 787 települt át Csehszlovákiába, ezzel szemben a Csehszlovákiából kitelepítésre jelölt szlovákiai magyarok közül 89 660-at, köztük 2905 ún. háborús bűnöst telepítettek át Magyarországra. A magyar diplomáciának a lakosságcsere lebonyolítása során sikerült megakadályoznia a „háborús bűnösök” tervezett tömeges méretű áttelepítését, nem sikerült ugyanakkor betartatnia a vagyoni kölcsönösséget, ami következtében a Csehszlovákiából kitelepített magyarok által hátrahagyott ingatlanvagyon értéke többszörösen meghaladta a magyarországi szlovákok által visszahagyottét.

 
Powered by Tags for Joomla

Keresés a tudástárban

selye