emigráció

A második világháború folyamán három, egymással olykor rivalizáló, más-más ideológiát képviselő, más-más helyszínen működő szervezett erő küzdött a Csehszlovák Köztársaságnak a háború befejezése utáni újjászervezéséért. A legkorábban a Londonba emigrált Edvard Beneš 1940. július 9-én megalakított (s két nappal később már Nagy-Britannia által elismert) csehszlovák kormánya, a Klement Gottwald vezette moszkvai kommunista emigráció, végül a Szlovákiában az ellenállás kirobbantására illegálisan megszerveződött, az 1943-as, Karácsonyi Egyezmény című dokumentumot közrebocsátó Szlovák Nemzeti Tanács. A moszkvai és a londoni csoportok 1943. december 12-én írták alá a csehszlovák–szovjet baráti szerződést. A szlovákiai SzNT irányításával – Besztercebánya központtal –1944. augusztus 29-én kitört a szlovák nemzeti felkelés, melyben a hadsereg egy része is részt vett, s melyet a német csapatok csak októberre tudtak leverni.
A nyugati emigráció 1941–1942-ben potenciális tényezővé vált. A volt csehszlovákiai magyarság két Magyarországon élő tagja is komoly figyelmet szentelt a működésének, főként azután, hogy a nyugati nagyhatalmak jogfolytonosnak ismerték el Beneš köztársasági elnök voltát, illetve utólag érvénytelenítették az Anglia és Franciaország által aláírt müncheni egyezményt. Borsody István 1943-ban megjelent Benes című monográfiája a két világháború közötti Csehszlovákiát a nacionalizmus produktumaként ábrázolta. Vájlok Sándor ugyanakkor A csehszlovák emigráció (1938–1941) címmel írt füzet formában is megjelent tanulmányt. Mindketten attól tartottak, hogy a második világháború befejezése után Benes vezetésével esetleg újraépülő Csehszlovákia ezúttal a Szovjetunió kegyéből ismét Közép-Európa csendőrének szerepére fog vállalkozni. A benesi föderációs tervekkel szemben – amint az a cenzúrázott szövegeken is átüt – az egyik nyugati (Habsburg Ottó nevéhez kapcsolható) programot tudták volna elfogadni, illetve a Benešsel az emigrációban szakító volt csehszlovák miniszterelnök, Milan Hodza a közép-európai parasztdemokráciákra épülő tervét (mindkét említett könyvben van erre vonatkozó utalás, Borsody önálló cikket is közölt a Nyugatban Hodzáról). Az emigrációval szembeni bizalmatlanságuk nem volt alaptalan. Már az 1944-es Szlovák Nemzeti Felkelés is hozott a területén élő magyarok jogait korlátozó rendelkezéseket (például betiltották a magyar iskolák működését), a londoni emigráció pedig már a háború közepén a német és a magyar nemzetiség egyoldalú kitelepítésével tervezte megvalósítani az egységes szláv államot. A moszkvai tárgyalások során ezt a tervet fogadta el a moszkvai csehszlovák emigráció is. Mindezt természetesen azok a magyarok sem tekinthették tárgyalási alapnak, akik a szövetségesek – döntően az angolok – győzelmét várták, nem a III. Birodalomét.

 
Powered by Tags for Joomla

Keresés a tudástárban

selye