csemadok

A magyar kisebbség helyzetének rendezésére tett első lépések egyike a magyar kulturális szervezet létrehozása volt. A kommunista pártvezetés által már 1948 nyarán kilátásba helyezett kultúregyesület megszervezése a szlovák pártvezetés melletti Magyar Bizottság feladata volt. A bizottság a pártvezetés 1948. december 9-i megbízása alapján fogott hozzá az egyesület megszervezéséhez, amelynek alakuló közgyűlésére 1949. március 5-én Pozsonyban került sor. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete (Csemadok) néven létrehozott szervezet elnökévé – az eredetileg felkért, a megbízatást azonban nem vállaló Fábry Zoltán helyett – Lőrincz Gyula festőművészt, alelnökeivé Kugler János földművest és Egri Viktor írót, központi titkárává az eredetileg javasolt, ám jóvá nem hagyott Balogh Dénes Árpád helyett Fellegi Istvánt választották; Fábry Zoltán örökös díszelnök lett. A szlovák párt- és állami vezetés mind az alakuló közgyűlés küldötteinek, mind pedig az azon megválasztandó vezetőség kiválasztásánál éberen ügyelt arra, nehogy olyan személyek kerüljenek a Csemadok élére, akik azt életképes, a kulturális tevékenység mellett netán politikai, érdekképviseleti munkát is kifejtő szervezetté alakítanák. A hatóságok közel egy éven keresztül tiltották a reszlovakizált magyarok felvételét, amivel a magyar lakosság közel kétharmadát megfosztották a magyar kultúregyesületben való tagság lehetőségétől. A nevében országos hatáskörűnek deklarált szervezetnek az 1950-es évek elején Csehországban is alakultak alapszervezetei, azokat azonban 1953-ban feloszlatták, s a Csemadok tevékenységét Szlovákiára korlátozták. Az egyesület a tevékenységét korlátozó számos intézkedés ellenére megalakulását követően hamarosan a magyarlakta terület legnépesebb és legbefolyásosabb társadalmi szervezetévé vált, amelyben a magyar lakosság hajlamos volt nemcsak kultúregyesületet, hanem érdekvédelmi szervezetet is látni. Tevékenységében egyfajta kettősség volt tapasztalható. A kommunista pártszervek utasításainak megfelelően részt vett a párthatározatoknak a magyar lakosság közötti érvényesítésében, a jogfosztottság évei után ugyanakkor pótolhatatlan tevékenységet fejtett ki azáltal, hogy felvállalta a magyar kisebbség kulturális életének kibontakoztatását, közreműködött a magyar iskolák újraindításában, gyakorlatilag valamennyi magyar kisebbségi intézmény megszervezésében, s munkásságában itt-ott érdekvédelmi törekvések is megfigyelhetőek voltak, amelyek leginkább 1968 szabadabb politikai légkörében érvényesülhettek.

 

A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete, a Csemadok 1949. március 5-én ugyan a kommunista állampárt engedélyével jött létre, a hatóságok a magyar lakosság szervezkedését ennek ellenére nem nézték jó szemmel, s mintegy egy éven keresztül különböző akadályokat gördítettek az egyesület helyi szervezeteinek megalakítása elé. Tiltották többek között a reszlovakizáltak felvételét, amivel sok helyen lehetetlenné tették a helyi csoport létrejöttét, de a kommunista párt „vezető szerepének” semmibevételére hivatkozva már megalakult alapszervezeteket is feloszlattak. A Csemadokba belépni szándékozókat több esetben megfélemlítették, olyan rémhíreket terjesztve, hogy nem kapják vissza csehszlovák állampolgárságukat, elveszítik nyugdíjjogosultságukat, s amennyiben a magyarlakta területeket esetleg visszacsatolják Magyarországhoz, az egyesület tagjaira a felelősségre vonás vár.
Nagykaposon például a járási művelődésügyi tanács a 33 jelentkező közül 22-t visszautasított, mivel reszlovakizáltak, miután pedig a megmaradt 11 fő nem volt elég a helyi csoport létrehozásához, annak megalakítását nem engedélyezték. Szilicén a művelődésügyi tanács szintén azért nem engedélyezte a helyi szervezet megalakulását, mert tagjainak nagy része a reszlovakizáltak közül került volna ki. Rozsnyón és Pelsőcön a helyi csoport színielőadásait tiltották be, mivel a színdarabokban reszlovakizáltak is szerepeltek volna. Szimőn és Zsigárdon a helyi csoport szervezőit és megválasztott vezetőit beidézték a csendőrségre, ahol államellenes tevékenység gyanújával hallgatták ki őket.
A helyi állami vagy pártszervek gáncsoskodása következtében egyes helyi csoportokat csak többszöri kísérlet után sikerült megalakítani, ill. az alakuló ülést meg kellett ismételni. Csúzon például első ízben 1949. november 28-án alakították meg a helyi csoportot, ám a kommunista párt helyi szervezete azt feloszlatta. A pártszervek által megbízott személyek végül közel egy év elteltével, 1950. október 23-án hozták létre másodszor is a csúzi helyi csoportot. Udvardon szintén kétszer kellett a helyi szervezetet megalakítani. Az 1949. május 22-én megalakult alapszervezetet a kommunista párt vezető szerepének figyelmen kívül hagyására hivatkozva az áttelepültekből álló helyi pártvezetés feloszlatta. Ezt követően 1949. augusztus 6-án alakulhatott meg ismét a Csemadok udvardi helyi csoportja.
A helyi csoportok létrehozása elé gördített akadályok azt eredményezték, hogy az egyesület 1949 végén, tehát háromnegyed évvel megalakulását követően még mindig csak 63 helyi szervezettel és 3800 taggal rendelkezett. A nyomás enyhültével, 1950-ben a helyi szervezetek száma 274-re, a taglétszám 16000-re emelkedett, az ötvenes évek közepén pedig az előbbi megközelítette az 500-at, a tagok száma pedig az 50000-ret.

 

A CSKP élére 1968 januárjában megválasztott Alexander Dubcek, azt megelőzően a szlovák párt főtitkára volt: a nevével fémjelzett reformfolyamatban a párt és a közélet demokratizálása, a gazdasági reform beindítása mellett harmadikként feltétlenül a cseh-szlovák viszony és a nemzetiségi kérdés rendezését célzó erőfeszítéseket kell hangsúlyos elemként megemlítenünk.
A kisebbségi kérdésben a CSKP januári határozatai a kisebbségi jogok törvényi szabályozását, a kisebbségi szervezetek és az állami intézmények jobb együttműködését jelölték meg a legfontosabb feladatoknak. Ennek jegyében a két szlovákiai kisebbségi szervezetet, az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetségét és a Csemadokot egyaránt felszólították, hogy rövid időn belül dolgozzák ki elképzeléseiket.
A Lőrincz Gyula vezette Csemadok négy korábbi beadvány javaslatait is felhasználva 1968. március 14-én az Új Szó hasábjain közzé is tette javaslatát, amivel valójában egy hosszú és szenvedélyes nemzetiségi vita vette kezdetét Szlovákiában. A Csemadok-nyilatkozat a kommunista pár dubčeki vezetésének megújhodási politikáját maximális mértékben támogatva abból az alaptételből indult ki, hogy Csehszlovákiában két nemzet és több nemzetiség él: ”A nemzetiségi kérdés megoldása nem jelentheti csak a nemzetek egymáshoz való viszonyának megoldását, hanem a teljes egyenjogúság szellemében kell megoldani a nemzetiségek kérdését is” – szögezte le a szlovákiai magyar szervezet nyilatkozata.
A megoldás alapelveként Lőrinczék javasolták a két nemzeti tagköztársaság föderációjának létrehozását, illetve “ennek megfelelően rendezni a csehszlovákiai magyar és a többi nemzetiség államjogi helyzetét az önigazgatás elvei alapján”. Az önigazgatás elvét a nyilatkozat szerint csak abban az esetben lehet reális rendezési elvként elfogadni, ha egyrészt mindenki elfogadja, hogy “a nemzetiségek a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szerves részét képezik”, ugyanakkor a “nemzetiségek nemcsak mint egyedek, egyenjogú polgárai hazánknak, hanem mint társadalmi csoportok is.” A nyilatkozat végső konklúziója annak kinyilvánítása volt, hogy a “nemzetek és a nemzetiségek egyenjogúak”.
A kollektív kisebbségi jogok és az önigazgatás elvének alapján a Csemadok-dokumentum arányos nemzetiségi részvételt követelt a politikai, közigazgatási, gazdasági és államhatalmi szervek munkájában. Ennek érdekében a Szlovák Nemzeti Tanácson, a prágai nemzetgyűlésen, valamint a kerületi nemzeti bizottságokon belül nemzetiségi bizottságot, a szlovák megbízotti hivatalon (azaz a szlovákiai kormányon) belül pedig önálló nemzetiségi tárca kialakítását sürgették a nyilatkozat készítői. A dokumentum az 1960. évi közigazgatási beosztás reformját is szorgalmazták, mert szerintük a nagyjárások “a nemzetek és nemzetiségek egységének elmélyítése helyett a nemzetiségi súrlódások alapjául szolgáltak”. A Csemadok-nyilatkozat kitért a jogfosztottság éveinek érvényben lévő jogszabályainak érvénytelenítésére, a szlovákiai magyar iskola- és művelődésügy megújításának feladataira is.
A szlovákiai magyar kulturális szervezet jól időzített és átgondolt politikai kezdeményezése felemás fogadtatásra talált: a nacionalista szlovák erők, mindenekelőtt a Matica slovenská és a dél-szlovákiai szlovákok képviselői részéről heves bírálatokat váltott ki, a pártvezetésen belül azonban kezdetben támogatásra talál a javaslatok többsége. A pártvezetés valószínűleg azt is méltányolta, hogy az ukrán szövetségtől eltérően a Csemadok nem vetette fel a magyar területi autonómia kérdését.

 

Az 1950–1960-as évek fordulójára alapvetően kialakult a csehszlovákiai magyar művelődés és oktatás, szellemi-művészeti élet 1989-ig már nem sokban változó intézményi hálózata, szerkezete, s egyre inkább egyfajta erőteljes nyitottság- és minőségigény, érték- és önszemléletváltás, dichotomikus hagyomány- és jövőkeresés jelentkezésének lehettünk tanúi (hátterükben az 1956-os szovjet pártkongresszussal, az országos reformfolyamatokkal, az egymást követő, különböző indíttatású csehszlovák–magyar államközi szerződésekkel, miközben a cseh és a szlovák nyelvet elsajátító új nemzedék számára az e kultúrák általi tájékozódás is lehetővé vált). Példa mindezekre – más átfogó tudományos felmérések mellett – az a csehszlovákiai magyar értelmiség helyzetéről folyt két széles körű eszmecsere (1965, 1968), amelyek – a reálértelmiségnek is első ízben keresve helyet a csehszlovákiai magyar szellemi és közéletben – már bizonyos nemzeti kisebbségi tudományos fórumok igényét is felvetették. A Csemadok felerősödött társadalmi-politikai szerepvállalásával a kisebbségi önérdek-érvényesítés egyik legfontosabb fóruma lett. Az 1960-as évek újabb értelmiségi nemzedékváltásának műhelyei a prágai és a pozsonyi magyar egyetemisták kezdeményezte ifjúsági klubok, illetve 1965-től a Nyári Ifjúsági Találkozók voltak (a folyamat végén a kényszerűen rövid életű Magyar Ifjúsági Szövetséggel). Az 1965-ös csallóközi árvíz, valamint a szlovák nacionalizmus felerősödése a csehszlovákiai magyarság önreflexiós és önartikulációs folyamatait stimulálta. Némiképpen felértékelődött a nemzeti kisebbségi egyházak szerepe az anyanyelvi kultúra fenntartásában. 1968. augusztus 20-a sokkja, s a következő két évtized visszarendeződése a (cseh)szlovákiai magyarság történetének legmegrázóbb közösségi élményei és tapasztalatai közé tartozik, s a megváltozott politikai kurzushoz illesztett stratégiák és taktikák, magatartásformák kialakítását kívánta meg tőle.

 
Powered by Tags for Joomla

Keresés a tudástárban

selye