alkotmány

A köztársaság megalakulásától tartó mintegy másfél évnyi nemzeti diktatúra után 1920 elején Csehszlovákia a parlamentáris demokrácia útjára lépett. Ennek alapjait az 1920. február 29-én elfogadott csehszlovák alkotmány rakta le. Az alkotmány rögzítette a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom következetes szétválasztását, a többpárti politikai rendszer működésének feltételeit és az állampolgárok alapvető természetes és szabadságjogait. A törvényhozás a kétkamarás nemzetgyűlés feladata lett, amelybe általános és titkos választások útján lehetett bekerülni. Választójoggal rendelkeztek a nők is, sőt a választásokon való részvétel nem csupán jog, hanem kötelesség is volt. Az alkotmány értelmében az állam élén a köztársasági elnök állt, akit a parlament választott. 

Bővebben...  

A Szlovák Köztársaság 1939-es alkotmánya megkülönböztette az állam területén "meghonosodott" és az egyéb "nemzetiségi csoportok"-at; az előbbiek számára elismerte a kulturális és a politikai szervezkedés jogát (93. §. I. bek.), sőt bejegyzett politikai pártjaik révén az államhatalomban való részesedésük jogát is (59. §.). Ebbe a csoportba a németek mellett a magyarok és a ruszinok tartoztak (az utóbbiaknak azonban nem volt pártjuk). A gyakorlatban a németek számára már az autonóm kormány idején államtitkárságot létesítettek, mely a köztársaságban is fönnmaradt, bizonyos szervezeteik támogatást kaptak a költségvetésből, önálló osztályuk volt az iskolai és nemzetművelődési minisztérium mellett, és létrehozhatták fegyveres alakulatukat (Freiwillige Schutzstaffel – FS); összességében "állam az államban" pozíciót foglaltak el. A Deutsche Partei elnöke, Franz Karmasin a Szlovákiában is berendezkedő német belügyi szervekre támaszkodhatott. A másik póluson a csehek és a zsidók álltak, akiknek üldözése már az állam megalakulása után megkezdődött, noha az alkotmány elméletileg minden polgár számára biztosította "az élet, a szabadság és a vagyon védelmét (81. §.)." Az Egyesült Magyar Párt utódpártjának, a Magyar Pártnak regisztrálására csak 1941 novemberében került sor, miután Magyarországon engedélyezték a szlovák egységpárt, a Strana slovenskej národnej jednoty működését. Az említett időpont előtt általános gyakorlat volt a Magyar Párt belső ellenségként való kezelése; a házkutatások és egyéb zaklatások később sem szűntek meg teljesen, noha a magyarok nem szűntek meg lojalitásukat hangoztatni. A párt 1938 decemberében, a főhatalmat gyakorló Hlinka Szlovák Néppártja által rendezett választásokon egy mandátumot kapott a hivatalos listán – parlamenti képviselője Esterházy János pártelnök lett. Esterházy szerepét a szlovák és a magyar történetírás általában ellentétesen ítéli meg, vannak, akik kollaboránsnak minősítik, a magyar szakirodalomban főként a totalitárius intézkedések bírálójaként szerepel. A koncentrációs táborok, a személyi jogok korlátozása kapcsán elhangzott beszédei ma egyértelműen ellenzékieknek tűnnek föl. A szlovákiai magyar kisebbség politikai aktivitása gyakorlatilag kimerült Esterházy parlamenti tevékenységében, továbbá abban, hogy Magyarországon többször közbenjárt az ottani szlovákok érdekében. A Magyar Párt működése alatt sohasem vált náci típusú szervezetté, noha egy néhány fős belső ellenzék folyamatosan szorgalmazta ezt.

 
Powered by Tags for Joomla

Keresés a tudástárban

selye