1956 os forradalom

A magyar forradalom idején a csehszlovák pártállam különböző magyar munkaközösségekkel, szervezetekkel, intézményekkel mondatta el a magyarországi eseményekkel kapcsolatos, a forradalmat „ellenforradalomnak” minősítő és elítélő véleményét. A forradalom harmadik napján hasonló nyilatkozatot próbált aláíratni a komáromi magyar gimnázium diákjaival is. A dél-komáromi vasútállomás épületére épp aznap tűzték ki a nemzeti lobogót, ami azt jelezte, hogy a forradalmi erők kezére került a város. A csehszlovák katonák a Duna-híd melletti vámháznál tüzelőállásba állítottak egy ágyút, a parton pedig lövészárkokat és megfigyelőállásokat alakítottak ki.
A komáromi magyar gimnázium, vagy ahogy abban az időben nevezték: tizenegyéves középiskola aulájába ép aznap reggelre hívták össze az iskola diákjait és tanárait, akik között az igazgató kíséretében megjelent és a pódiumon helyet foglalt a tanfelügyelő és a kommunista pártbizottság küldötte. A tanfelügyelő az összehívottak előtt előadta, hogy Magyarországon ellenforradalmi bandák garázdálkodnak, gyilkolják az embereket és üzleteket fosztogatnak. A magyar nép azonban leszámol ezekkel a fasiszta gyilkosokkal, akik azt akarják, hogy Magyarország lépjen ki a Varsói Szerződésből, bontsa fel a Szovjetunióval kötött barátsági és együttműködési szerződést, s a szovjet csapatok vonuljanak ki Magyarországról. A szónoklat után felolvasta az előre elkészített nyilatkozatot, amelyben az állt, hogy a komáromi magyar tannyelvű iskola diákjai elítélik az ellenforradalmi bandák garázdálkodását Magyarországon, s követelik a fegyveres megsemmisítésüket. A tanfelügyelő közölte, hogy a nyilatkozatot elküldik Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a csehszlovák kormánynak és a prágai szovjet nagykövetségnek, s felszólította a jelenlévőket, hogy kézfelemeléssel szavazzák meg annak szövegét. Ekkor azonban váratlan dolog történt: egyetlen kéz sem emelkedett a magasba. Az aulában halotti csend uralkodott, mindenki mozdulatlanul ült a helyén. A tanfelügyelő még egyszer felszólította a diákokat a nyilatkozat megszavazására, majd miután ennek sem volt foganatja, fenyegetőzni kezdett: ha nem szavazzák meg a nyilatkozatot, nem tehetik le az érettségit és lőttek a továbbtanulásuknak is. Ezt követően azonban továbbra is hosszú néma csend honolt a teremben, amit az igazgató tört meg azzal, hogy felszólította a diákokat: vonuljanak vissza az osztályokba és folytatódjon a tanítás.
A komáromi diákok bátor helytállása az adott kor viszonyai között rendkívül súlyos következményekkel járhatott volna, a magyar kisebbség hűségét és a párt melletti kiállását hirdető hatalom érdekeinek azonban az felelt meg, hogy „megfeledkezzen” a gimnázium aulájában történtekről.

 

A negyvenes évek végén és az ötvenes években általában párthatározatok, ritkábban a Megbízottak Testülete határozatai formájában történtek kísérletek a magyarság helyzetének további rendezésére, a magyar lakosságnak az ország politikai, társadalmi és gazdasági életébe való újbóli integrálására. Ezek – mint például a szlovák pártvezetés 1949. február 5-i, 1950. január 6-i és 1959. január 16-i, valamint a Megbízottak Testülete 1952. július 1-jei és 1959. február 5-i határozatai – célul tűzték ki Dél-Szlovákia iparosítását, elrendelték a nemzeti bizottságok magyarokkal történő kiegészítését, a magyarlakta járásokban lehetővé tették a magyar nyelv használatát a hivatalos érintkezésben, beleértve közintézmények és a magyarlakta települések kétnyelvű megjelölését, a törvények és egyéb jogszabályok magyar nyelvű megjelentetését is. A határozatok azonban csupán korlátozottan valósultak meg, ráadásul általában titkosnak is minősítették őket és nem hozták nyilvánosságra, a pártállam korlátai között így ellenőrzésükre sem kerülhetett sor. Már a negyvenes évek végén ismét lehetővé tették a magyarok felvételét a kommunista pártba, s többen (pl. Major István, Lőrincz Gyula, Fábry István és Dénes Ferenc) Csehszlovákia Kommunista Pártja, ill. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságába is bekerültek. Az 1954. november 28-i parlamenti választásokon első ízben járulhattak magyarok is az urnákhoz, s kaptak helyet magyarok is a prágai Nemzetgyűlésbe és a pozsonyi Szlovák Nemzeti Tanácsba, amelynek Dénes Ferenc személyében magyar alelnöke is lett. A magyar kisebbséggel szembeni politika enyhülésére kedvező feltételeket teremtett a prágai centralizmus erősödése, a burzsoá nacionalizmus elleni kampány, s a korábbi magyarellenes intézkedések végrehajtásában is jelentős szerepet vállaló szlovák politikusok (Gustáv Husák és társai) burzsoá nacionalizmus vádjával történt félreállítása, majd 1954. évi elítélése. Az 1956-os magyar forradalom a csehszlovákiai magyarság körében nem váltott ki szervezett megmozdulást. A magyar lakosság fokozott érdeklődéssel figyelte ugyan a magyarországi eseményeket, rokonszenve azonban csupán elszigetelt szimpátia-megnyilvánulásokra (pl. templomi himnuszéneklés, gyászszalag viselése egyes középiskolákban, honvédsírok megkoszorúzása) korlátozódott. Elevenen élt még emlékezetében második világháború utáni meghurcoltatásának emléke, s a megfélemlített, ráadásul korábbi értelmiségétől is megfosztott szlovákiai magyarság nem merte vállalni, hogy a forradalom melletti nyílt kiállásáért ismét rásüssék a kollektív bűnösség vádját. Tartózkodó magatartását a hivatalos propaganda a későbbiekben a párt helyes nemzetiségi politikája eredményének hirdette, a hatalomnak a magyar lakosság magatartásával kapcsolatos félelmét ugyanakkor mindennél jobban jelezte az a tény, hogy a csehszlovák hadsereg 1956. november elején elrendelt mozgósítása során a magyar (és lengyel) nemzetiségű tartalékosokat nem hívták be. A magyar kisebbség egyenjogúságának kimondására az alkotmánytörvényekben is sor került. Elsőként az 1956. július 31-én elfogadott 33/1956 sz. alkotmánytörvény emlékezett meg a magyarokról, amely az SZNT-t bízta meg, hogy az egyenjogúság szellemében biztosítsa a magyar és ukrán nemzetiségű lakosság gazdasági és kulturális életének kedvező feltételeit. Ezen is túlment Csehszlovákia 1960. július 11-én elfogadott új, ún. szocialista alkotmánya, amely amellett, hogy deklarálta az ország állampolgárainak egyenjogúságát, kimondta a nemzetiségek anyanyelvi oktatáshoz és művelődéshez való jogát is. A hatalom magyarságpolitikáját mindezek ellenére továbbra is a felemás döntések jellemezték. A magyar kisebbség leginkább az 1960. évi közigazgatási reformot sérelmezte, amely során a magyar lakosságú járásokat tőlük északra fekvő szlovák többségű járásokkal egyesítették, nyolcról kettőre (a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásra) csökkentve ezáltal a magyar többségű járások számát.

 
Powered by Tags for Joomla

Keresés a tudástárban

selye