A második világháború évei

A reintegráció nehézségei

A felvidéki területek 1938. november 4-10 közötti visszafoglalásánk pillanatait mindenütt, a városokban, de a legkisebb falvakban is felemelő ünnepséggel tették emlékezetessé. Horthy Miklós kormányzó Komáromban és Kassán vett részt ezeken az ünnepségeken. A november 11-i kassai átadási ünnepségen Esterházy János bejelentette, hogy a maradék magyarsággal együtt ő is Szlovákiában marad. Az anyaországi magyaroktól azt kérte, hogy "az ide csatolt szlovákok nemzeti érzéseit tartsák a legmélyebb tiszteletben, engedjék meg, hogy ugyanúgy élhessenek itt, mint ahogy azt mi magunknak odaát követeljük".
A visszatért magyarok igen rövid időn belül szembesültek mindazokkal a különbségekkel, amelyek az Első Köztársaság és Magyarország között a gazdasági élet, a szociális biztonság terén kétségkívül megvoltak. Az Egyesült Magyar Párt igyekezett segíteni az új viszonyok közé való beilleszkedésben. A párt 1939. januári komáromi kongresszusán azt tűzte ki célul, hogy a csehszlovák időkben elszenvedett vagyonjogi, kulturális, erkölcsi sérelmeket igyekeznek mielőbb orvosoltatni, az átállás nehézségeit pedig megpróbálják minimálisra csökkenteni.
A párt gömöri szervezeteinek az immár budapesti parlamentben ülő képviselőkhöz 1939. február 12-én Tornalján megfogalmazott memoranduma ennek jegyében a legégetőbb személyi és gazdasági sérelmek kivizsgálását és elintézését sürgeti. A személyi kérdések közül egyrészt a csehszlovák időkben a magyar érdekekkel szembeforduló közalkalmazottak eltávolítását, másrészt az anyaországból a visszacsatolt területen feleslegesen nagy számban foglalkoztatott vasúti, postai stb. állami alkalmazottak visszahívását szorgalmazták a memorandum készítői. A gazdasági sérelmek közül az értékesítési gondokat, a magas hitelkamatokat, a késlekedő adórevízió problémáját és a csehszlovák árakhoz képest igen olcsó magyarországi dohánybeváltás ügyét említi a tornaljai memorandum.
Az ebben olvasható panaszok valódiságát a miniszterelnökségre, illetve a Jaross Andor által vezetett Felvidéki Minisztériumba érkezett panaszok áradata mellett a szlovákiai magyarság emlékezete is visszaigazolja. Zalabai Zsidmond Hazahív a harangszó című falumonográfiájában az ipolypásztói helyi tapasztalatokról a következőket olvashatjuk: "Néz a világba zavartan a nép, és nem érti: kinek, milyen érdekből fűződött érdeke ahhoz, hogy "becseheléssel" vádolja – merthogy államünnepen énekelte a csehszlovák himnuszt – Menyhárt Jánost. Azt a tanítót, aki nélkül "a szörnyű cseh elnyomás alatt" aligha élt volna élénk és öntudatos magyar kulturális életet a nép… Ellenőrzés, elbocsátás, átigazolás: folyik a múlt rezsim hivatalnokainak káderezése. Helyükre többnyire az új uralom megbízható és hangos képviselői jönnek: az "anyások"."
A visszacsatolás a gazdasági és szociális kérdések tömege mellett egész sor közigazgatási problémát is felvetett. A visszacsatolt területek közül azokat a részeket, amelyek korábban nem az anyaország területén fekvőmegyék részei voltak, most ideiglenes jelleggel összevonnak, mint pl. Pozsony-Nyitra vagy Bars-Hont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyéket.
Jellemző a magyar közigazgatás nehézkességére és tehetetlenségére, hogy a magyar kormány 1939. augusztus 17-i ülésén maga Teleki Pál miniszterelnök kérte a miniszterektől a helyzet orvoslását. "(…) a magyar közigazgatás közegei megértéssel, gyors intézkedéssel intézzék az ügyeket, mert ellenkező esetben egy olyan elégedetlenségi állapot fog beállni a hozzánk visszacsatolt országrészek magyarhű lakossága körében is, amely körülményekből azt fogják levezetni, hogy Magyarország adminisztrációjának tehetetlensége folytán kár volt ezen területeket az anyaországhoz visszacsatolni."

 

"A szlovákiai magyar család"

Esterházy János egyik, 1940-ben megjelent, A szlovákiai magyar család élete a második sorsforduló óta című füzetében nyomtatott formában is programmá avatta a lecsökkent létszámú szlovákiai magyar kisebbség családias közösségé való átalakítását. E dokumentumban is, a Toldy Kör füzetsorozatainak más darabjaiban is Széchenyi elve szerepel követendőként: a vallásosság és egyetemes humanitás korlátozása alá helyezett nemzeti érzület. Ennek egyik fő eszköze a nemzetiségek közötti súrlódási felületek elkerülése. A "magyar család" élete megszervezésének kiindulópontja az, hogy az európai átrendeződésben a szlovákiai magyarságnak nincs szerepe. "Bizonyos tekintetben csak objektumok vagyunk" – írta Esterházy –, akik nem térhetnek el a realitásoktól. A bécsi döntés utáni új helyzet lényeges elemei: az osztálykülönbségek végleges eltűnése, a közösségért végzett munka fontossága, s a nemzeti mivolt megőrzésének az egyetemes kultúra szempontjából is fontos hivatásának teljesítése, az "önként magunkra vállalt fegyelem". A társadalmi életben való megnyilvánulásokat a befeléfordulás, a szűkebb közösségben való építő munka váltotta fel; amint Esterházy füzetében olvashatjuk: "Legtöbb magyar testvérünk visszavonultan, csendben pergeti le gondban, küzdelemben bővelkedő életét". E közösség konkrétan a család, illetve az átvitt értelemben szintén családdá váló Magyar Párt, amely befogadja a korábban csehszlovák és marxista pártok tagjait is. Minthogy a magyarság egészével való szellemi együttműködést a szellemi határzár lehetetlenné tette, a legfontosabb életmegnyilvánulások egyike a kulturális élet, amely betiltásáig az SzMKE, azután pedig a helyi művelődési szerveződések keretén belül zajlott le, s fontos megnyilvánulási formái voltak a magyar történelem és művelődéstörténet főlépp a Szlovákia területéhez fűződő nagyjaival való foglalkozás, illetve "az otthon és a szülőföld kultusza". Fontos terület lett a könyvtárügy – ennek lényeges dokumentuma Brogyányi Kálmán Magyar könyvtári szolgálat című könyve –, részben a vándorkönyvtárak működtetése. Egy másik fontos terület a talán még intenzívebbé váló sportélet. A legszembetűnőbb, és a kultúrából lényegében kimaradt csoportokat is célzó tevékenység pedig a népjóléti munka volt, amelyet részben a párt égisze alatt működő női szervezetek műveltek, s amely az óvodásokra, iskolásokra terjedt ki először, de amely főképpen a munkanélkülieken igyekezett segíteni.

 

Esterházy János zsidómentő tevékenysége

A második világháború idején államilag szított antiszemitizmus a korabeli szlovák politika szinte teljes egészét megfertőzte. Kivonni alóla magát leginkább csak a Magyar Párt tudta, amelyet bírálói ezért "Egyesült Magyar-zsidó Pártnak" is csúfoltak. Abban, hogy a szlovákiai magyar politika és közélet nem vette át az antiszemita magatartást nagy szerepe volt Esterházy Jánosnak, aki mély keresztény konzervativizmusa miatt határozottan elutasította úgy a nácizmust, mint a fajelméletet. Igaz, ő is híve volt a zsidóság gazdasági befolyása korlátozásának. Parlamenti képviselőként természetesen ő is felelősséggel viseltetet a szlovák törvényhozás zsidóságot korlátozó intézkedéseiért, noha a zsidókérdés megoldása jórész a parlament mellőzésével, a végrehajtó hatalom által történt.
Közismert, hogy Esterházy volt az egyedüli jelenlévő parlamenti képviselő, aki nem szavazta meg a szlovákiai zsidók deportálását lehetővé tévő 1942. évi 68. számú törvényt. Később azonban ettől is többet tett, hiszen a rendelkezésre álló források azt jelzik, hogy aktívan kivette részét az üldözött zsidóság mentéséből. Többek között útlevelet szerzett azoknak, akik Magyarországra akartak átmenekülni, ott pedig segítette beilleszkedésüket.
A Koncsol László által újabban feltárt dokumentumok azt bizonyítják, hogy Esterházy János kapcsolatban állt azzal titkos embermentő akciónak is az élén, amelynek keretében a Magyar Párt alelnöke, Puskás István zólyomi református lelkész, valamint Sedivy László nyitrai református lelkész összesen közel 1000 zsidó vallású embert keresztelt meg, hogy ezáltal mentesüljenek a szlovákiai zsidótörvény legsúlyosabb rendelkezései alól.1944-ben pedig nyitraújlaki kastélyukban és birtokukon rejtegetett az Esterházy család üldözött zsidókat.
Mindezeknek is köszönhető, hogy az Esterházy ellen a háború idején lezajlott koncepciós per során pozsonyi zsidók egy csoportja megpróbált Esterházy mellett tanúskodni, a bíróság azonban nem engedte, hogy a védelem tanúként felvonultassa őket.

 

A szlovákiai magyar közösség társadalmi integrációjának zavarai 1939-1944

Az első bécsi döntés, amely Szlovákia magyarok által lakott területeinek nagy részét visszajuttatta Magyarországnak kétség kívül pozitív szerepet töltött be e közösség életében. A " kisebbségi életből a többségi életbe való áttérés" azonban számos gondot is felvetett. Ezek jelentették a témáját annak a tanácskozásnak, amelyet a "felvidéki írók és kultúrmunkások" 1939 áprilisának első két napján Gömöry János elnökségével Budapesten tartottak . Az ott elfogadott határozat valószínűleg hűen tükrözi a visszatértek többségének akaratát. A határozat kimondotta az 1938 előtti kisebbségi társadalmi, művelődési, politikai, gazdasági intézmények fönntartásának és fejlesztésének s a korábban érvényes művelődési és társadalompolitikai törvények és rendeletek (községi könyvtárak, társadalombiztosítás, "művelődési rendezések" adó- és illetékmentessége) érvényben tartásának szükségességét. Fontosnak tartották a résztvevők a Kazinczy egyesület és a SZEMKE további működését. Tiltakoztak az ellen, hogy Magyarországon megbízhatatlannak tekintik azokat, akik korábban részt vettek a kisebbségi életben, s hogy a visszatért megyék népművelő titkári állásait nem ottani emberekkel töltötték be (noha kormányrendelet írta elő, hogy a felvidéki állások esetében előnyben kell részesíteni a felvidékieket). Sőt általában is állást foglaltak az "ejtőernyősök", illetve azok ellen, akiknek nincs tapasztalatuk a szlovák-, általában a kisebbségi kérdés kezelésében, vagy pláne nincs érzékük hozzá. Alkotmányos úton rendezni kívánták a kisebbségi jogokat és kötelességeket. Az iskolakérdéssel kapcsolatban a közép és felsőfokú iskolák tandíjcsökkentéséért, a polgári iskolai oktatás általánossá és ingyenessé tételéért, szakiskolahálózat, főképp mezőgazdasági szakiskolák létesítéséért szálltak síkra. Célként a nép szellemi színvonalának emelését és az esélyegyenlőséget határozták meg; nem ismerték el a születési, vagyoni és osztálykiváltságokat. Fontosnak tartották – a kisebbségi tapasztalatok alapján – a decentralizációt. Ezt szolgálta volna a vidéki kultúrközpontok kiépítése, önálló kulturális intézmények megteremtése, a kassai rádió önállósítása, lapjaik, a Felvidéki Magyar Hírlap, a Barázda, a Magyar Vasárnap és a Hanza további megjelenése.
Mindezen követelések érvényesítésében a Felvidéki Magyar Pártra kívántak támaszkodni, melynek szerintük következetesebben kellett volna vállalnia "a felvidéki s népi érdekek védelmét", rendszeresen tájékoztatnia kellett volna a közvéleményt. A tanácskozás előterjesztői Narancsik Imre, Berecz Kálmán, Bólya Lajos és Vájlok Sándor voltak, Pfeiffer Miklós kanonok írásban adta be javaslatait.
A 10 pont teljesülése érdekében az írók Jaross Andorhoz, a felvidéki ügyek tárca nélküli miniszteréhez fordultak, ám hiába.

 

Esterházy János és a Magyar Párt

A Magyar Pártnak tagja lehetett minden olyan szlovák állampolgár, aki magyar nemzetiségűnek vallotta magát. A pártelnöknek a szlovák belügyminisztérium követelésére 1942-ben el kellett volna végeznie a tagság revízióját, és az alapszabály szerint ki kellett volna zárnia a mintegy 24 ezres pártagság köréből a német és zsidó nemzetiségűeket, Esterházy János azonban megtagadta ezt, minthogy őket is a kisebbségi közösség egyenjogú tagjainak tekintette. Esterházy a maradék-kisebbség összekovácsolását tekintette legfőbb feladatának, egy "magyar család" formájában képzelte el a közösség életét. Ennek érdekében a Magyar Párt elnökeként rendszeresen sorra járta mindazokat a városokat, községeket, ahol magyarok éltek, illetve ahol – amennyiben a magyarság a lakosságnak legalább 5 százalékát alkotta – a pártnak önálló alapszervezete működött. A Pártnak összesen 12 kerülete volt, ezek élén kerületi elnökök tevékenykedtek. A Magyar Párt legfontosabb tevékenységi formái közé a helyi Magyar Házak létrehozása, illetve a szociálisan rászorult magyar családok rendszeres segélyezése jelentette. Igen fontos volt a Franz Karmasin vezette Karpathendeutsche Partei náci típusú politizálásától idegenkedő szepességi és Stósz- és Mecenzéf környéki (zipser és mánta) német csoportokkal való kapcsolattartás.
A szlovákiai magyarság politikai és kulturális tevékenységét a Magyar Párt egyre nyíltabb ellenzéki tevékenysége miatt mindvégig megpróbálták a szlovák hatóságok akadályozni. A meglévő magyar iskolákat, Magyar Házak működését, megnyitását több helyen (pl. Trencsénben, Eperjesen, Dobsinán) akadályozták, illetve betiltották, a magyar lapokat folyamatosan cenzúrázták, és működésüket többször felfüggesztették, illetve betiltották. Ugyanakkor az egységes ellenzéki politizálást nehezítette az a tény, hogy Csáky Mihály gróf, a Magyar Párt alelnöke és az 1939-ben betiltott, majd 1942. március 1-jén újjáalakult SZMKE elnöke többször is állást foglalt Esterházy különutas politikája ellen, és ezek az állásfoglalásai a budapesti kormány tagjai részéről is támogatást kaptak.
A világháborús időszak minden nehézsége, a szlovák, német és szélsőjobboldali magyar támadások ellenére Esterházynak 1944 decemberéig sikerült megmaradnia a Magyar Pált elnöki tisztségében. Ekkor a nyilasok rövid időre Budapesten letartóztatták, s arra kényszerítették, hogy mondjon le pártelnökségéről. Ő ezt megtette, sőt parlamenti képvsielőségéről is lemondott. Az 1944. decemberi pártelnökségi ülésen azonban ismét egyhangúlag őt választották meg a Magyar Párt elnökévé. Jórészt ennek köszönhető, hogy a németek és a magyarországi nyilashatalom minden erőfeszítése ellenére a szlovákiai magyarság végig távol tudta tartani magát a fasiszta kilengésektől, és nyugodt lelkiismerettel várta a második világháború végét.

 

A kisebbségi reciprocitás elvének társadalmi lecsapódása Szlovákiában 1939-1944 között

A Szlovák Köztársaság szomszédai közül kizárólag Magyarországnak volt számottevő szlovák kisebbsége, így pusztán e két állam viszonyára vonatkozhatott a szlovák alkotmány 95. §-a, mely szerint "a nemzetiségi csoport alkotmányban foglalt jogai csak annyiban érvényesek, amennyiben ugyanazokat élvezi az illető nemzetiségi csoport anyaországának területén lakó szlovák kisebbség is." Ez volt a reciprocitás elve, amely 1939 és 1945 között nem csupán a szlovák - magyar államközi kapcsolatokat, de a szlovákiai magyar kisebség életét is rerőteljesen meghatározta. 
Azt, hogy a reciprocitás elve a szlovákiai magyraokat hátrányosan fogja érinteni Peéry Rezső már egy 1939-ben írt cikében megjósolta.(Peéry Rezső: "A végzet bábjátéka". Gondolatok a nemzetiségi kölcsönösségről. Esti Újság, 1939. december 10.). E cikk szerint a kisebbségeket túszszerepre ítéli, hogy sorsuk olyan erőtényezőktől függ, amelyeket nem tudnak befolyásolni. Nem kizárt, hogy a kölcsönösségnek lesz valamilyen gyakorlati értéke, de tény, hogy "az egymással összekapcsolt függvény tagjai" nem arányosak. A Magyarországhoz került szlovákság döntően alföldi, agrár jellegű, a Szlovákiában maradt magyarok pedig többségükben "hegyaljai" városlakók. Az említett szlovákok a nemzettéválás folyamatába jóval később kapcsolódtak be, mint a nyugat-, közép- és észak-szlovákiaiak; a visszacsatolt területek szlovák kisebbségére a zárt parasztkultúra jellemző inkább, semmint a középosztályi eredetű nemzeti kultúrhagyomány. A szlovákiai magyarok viszont a történelmi urbanitás megteremtőinek, részben nemesi telepeseknek az utódai, s a királyság és a függetlenségi harcok, a nyugati életforma tradícióit őrzik. Az első világháborút követő változások nem rendítették meg őket: azelőtt is német és szláv környezetben éltek, és több kultúrát is műveltek. Nehéz lesz a két kisebbség mindegyik, civilizációs és kulturális tekintetben eltérő igényét kielégíteni, ha már egyenlő jogok illetik meg őket: "Az egyiknek népfőiskola kell, a másiknak kőszínház – hogy inkább az utópiák vonalán maradjunk."
A valóság azonban ettől is rosszabb volt, hiszen a szlovák államvezetés arra használta fel a reciprocitás elvét, hogy arra való hivatkozással folyamatosan leépítse a szlovákiai magyarok korábban kiharcolt jogait.

 

A náci diktatúra felvidéki politikai áldozatai

Magyarország 1944. március 19-i német megszállását követően több városban működött Gestapo kirendeltség, így Kassán is. A megszállók Budapesten kész listák alapján kezdték meg a németellenes közéleti személyiségek, főleg legitimisták, liberálisok, kisgazdák, szociáldemokraták letartóztatását. Az első hetekben Kassáról húsz szociáldemokrata, illetve szakszervezeti vezetőt internáltak, élükön Borovszky Géza egykori prágai képviselővel. A fönnmaradt töredékes adatok szerint Rozsnyóról és Ungvárról is hurcoltak el embereket. A legtekintélyesebb magyar politikai foglyok közé tartoztak a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolt "prominensek"; közülük Szvatkó Pál szerkesztő, esszéíró volt korábban a két háború közötti kisebbségi közélet egyik ideológusa. A bécsi döntésig a szlovákiai magyar politikai-társadalmi életben vett részt báró Schell Péter, aki 1944 októberében a kiugrás előkészítésére még nyáron kinevezett Lakatos-kormány belügyminisztere lett. A kiugrási kísérlet kudarca után ő és néhány más magyar fogoly a III. Birodalom legfontosabb rabjaival (Leon Blum volt francia miniszterelnökkel, Schuschnigg osztrák kancellárral, Martin Niemöller lelkésszel) járta végig a koncentrációs táborokat. A nyilas korszakban a nyílt ellenállókon kívül elsősorban azok kerültek a németek és a magyar belügy figyelmének középpontjába, akik a zsidókat igyekeztek menteni, szabotálták a totális mozgósítást vagy megtagadták a kiürítési parancsot. A terror halálos áldozatai közé tartozott a 2006-ban boldoggá avatott, s a harmincas évekig szintén Csehszlovákiában élő kassai Salkaházi Sára szociális testvér, Bernovits Vilma hitoktató és Tost László országgyűlési képviselő, volt kassai polgármester. 1944-ben a magyarországi börtönöket, internálótáborokat kiürítették, s a foglyokat a komáromi erődrendszeren át németországi koncentrációs táborokba irányították. A dachaui lágerbe számos komáromi és kassai volt közigazgatási vezetőt és közéleti embert hurcoltak el, de érsekújvári, dunaszerdahelyi, párkányi nevekkel is találkozunk a túlélők által összeállított listákon. Dachauban halt meg többek között Alapy Gyula nyugalmazott komáromi polgármester, dr. Lapka Béla érsekújvári vármegyei tiszti ügyész, dr. Pataky Kálmán párkányi ügyvéd, Szegő Miklós nyugalmazott dunaszerdahelyi csendőralhadnagy, dr. Thoronszky Emil nyugalmazott kassai táblabíró. Másoknak, így az egykor a Sarló-mozgalomhoz tartozó Berecz Kálmán másodfőjegyzőnek, Király József csicsói esperesplébános országgyűlési képviselőnek kiszállítás közben sikerült megszöknie. Az érsekújvári értelmiségiek és közéleti személyiségek közül letartóztatási parancsot adtak ki dr. Holota János és dr. Turchányi Imre képviselők, Dobossy Imre, Bólya Lajos, Kovács Endre, Jócsik Lajos, Krammer Jenő, Drien Károly, Horváth Ferenc, Dobossy László, Balázs András ellen is.
A komáromi Csillagerődben tartották fogva Szivák Emil evangélikus lelkészt, aki utóbb Dachauból szabadult, vitéz Nagy Nándor komáromi főispánt, Fazekas Szücs József komáromi rendőrkapitányt és másokat.

 

Még nem elérhető

Jelenleg három korszak anyagai érhetőek el:

Felvidékből Szlovákiai,

Az első köztársaság virágkora,

Csehszlovákia válsága (1930-1938)

A további korszakok feldolgozására a jövőben kerül sor.

 

Keresés a tudástárban

selye