A Felvidékből Szlovákia. Többségből kisebbségbe.

Hűség, lojalitás, identitás – a kisebbségi léthelyzet dilemmái

A dualizmus kori Magyarország nemzetállami törekvései a nem magyar etnikai régiókban, így a felső-magyarországi szlovák vármegyék területén is súlyos feszültségeket halmozott fel a magyar megyei, járási, helyi közigazgatással szemben, a többségében magyar tannyelvűvé változtatott népoktatásügyben, a magyarosodás ügyét felkaroló felvidéki zsidósággal és a magyar nyelv terjesztését támogató egyesületekkel, egyházi törekvésekkel szemben. Mindez nagy mértékben hozzájárult a csehszlovák hatalom-átvétel hónapjaiban a helyi konfliktusok kirobbanásához, a magyar hivatalnokok, értelmiségiek, lelkészek, zsidó kereskedők, kocsmárosok ellen irányuló atrocitások, inzultusok terjedéséhez.

Bővebben...

 

Pressburg – Pozsony – Wilsonovo mesto – Bratislava (1918-1919)

1918 Szilveszterének napján a Barreca Riccardo olasz ezredes vezette csehszlovák légiós egység ellenállás nélkül elfoglalta Pozsonyt. Jankó Zoltán főispán és kormánybiztos, Kánya Richárd polgármester a pozsonyi főpályaudvaron készült jegyzőkönyv tanúsága szerint ünnepélyes óvást emeltek "a városnak mint magyar-német városnak a csehszlovák állam exponensei által való megszállása ellen". Követelték a népszavazás kiírását, hogy "a várost és lakosságot megmentsék az ősi hazától való erőszakos elszakítástól és a csehszlovák államterülethez való kikényszerített átcsatolástól". 

Bővebben...

 

A magyar oktatásügy korlátozása

A magyar iskolák garmadájának nyelvi átalakításával és a régi tanszemélyzet nagy részének lecserélésével a Felvidéken működő magyar pedagógusok tetemes része állástalanná vált. Az elbocsátott tanítók és tanárok rendszerint három havi fizetésüknek megfelelő végkielégítést kaptak. A hatalom ezen túlmenően már nem volt hajlandó gondoskodni róluk és családjukról, miáltal sokszor a legnagyobb nyomorba taszította őket. Ezért aztán a legtöbb elbocsátott pedagógus családostul távozott a maradék Magyarország területére. Olyanok is akadtak azonban, akik minden nehézség ellenére helyben maradtak, és várták az idők jobbra fordulását. A hatalom azonban idővel ezek közül is nagyon sokat kiutasított a Csehszlovák Köztársaság területéről.

Bővebben...

 

A magyar oktatásügy 1918 és 1920 között

A háborús összeomlás idején a magyar tanügyi kormányzat egyáltalán nem volt – nem is lehetett – felkészülve az impériumváltásra, a felső-magyarországi vármegyék területének csehszlovák katonai megszállására, majd ezt követően egy teljesen új államhatalom berendezkedésére. Ezért az északi vármegyék pedagógusainak több ezres nagyságrendű tömegei többnyire mindenféle eligazítás nélkül sodródtak a nagy felfordulásban. Központilag kibocsátott rendeletek vagy utasítások nem léteztek, bár az egyes vármegyék állami tanfelügyelői helyenként megpróbálták bizonyos egységes irányelvekkel megszabni vármegyéik állami tanítóinak magatartását.

Bővebben...

 

Az 1919. szeptember 10-i csehszlovák kisebbségvédelmi szerződés

Thomas Woodrow Wilson, amerikai elnök 1918. január 8-án közreadott 14 pontja, amely a világháborút lezáró békeszerződések elvi alapjait rögzítette, nem tartalmazott a kisebbségvédelemmel kapcsolatosan semmilyen külön rendelkezést, az Egyesült Államok békedelegációja a világháború nyomán létrejött nemzetállamok nemzetiségi sokszínűsége miatt kezdettől fogva fontosnak tartotta, hogy az új államok jelentős számú kisebbségei nemzetközileg garantált védelemben részesüljenek. Wilson elnök a békekonferencia Négyes Főtanácsának 1919. május 1-jei ülésen javasolta a kisebbségvédelmi rendelkezések kidolgozását, s erre a célra létrehozta „az új államok és kisebbségek bizottságát”.

Bővebben...

 

A Magyar Tanácsköztársaság északi hadjárata

Vix alezredes, a budapesti antant misszió vezetője 1919. március 20-án nyújtotta át Károlyi Mihály köztársasági elnöknek azt a jegyzéket, amely a magyar és a román hadsereg elválasztását rendelte el a Vásárosnaménytól Szegedig terjedő térségben egy semleges zóna kialakításával. Mivel a zóna nyugati határának kijelölése a tiszai román határ veszélyét hordozta magában, Károlyi Mihály Vixhez intézett válaszában bejelentette a magyar kormány lemondását, mert „a kormány nincs abban a helyzetben, hogy tudomásul vehesse a békekonferencia határozatát és közreműködjék annak végrehajtásában”. A Magyarországi Szociáldemokrata Munkáspárt és a Magyarországi Kommunisták Pártja megegyezése és Magyar Szocialista Párt néven történt egyesülése alapján, Károlyi Mihály köztársasági elnök mellőzésével, illetve a nevében kiadott hamis nyilatkozatra hivatkozva március 21-én Garbai Sándor szociáldemokrata és Kun Béla kommunista politikusok kikiáltották a Tanácsköztársaságot.

Bővebben...

 

A békekonferencia csehszlovákiai magyarokat érintő 1919. évi területi döntései

A prágai kormány 1919. január 2-án a békekonferencián képviselni kívánt csehszlovák területi követelések négy módozatát vizsgálta meg. A minimális változat – a békekonferencia döntései ezt szentesítették – a 8 milliónyi cseh és szlovák mellett 5,6 milliónyi német, magyar, lengyel és rutén népességgel számolt. Ez az első változat a Csallóköz egy részét Magyarországnál hagyta volna, mégis 1,2 milliónyi a magyar népességre tartott igényt az új állam számára. A második forgatókönyv Esztergommal együtt a pilisi szlovák enklávét, a harmadik verzió a Váctól Salgótarjánig terjedő sávot, a negyedik pedig a még délebbre fekvő – Gyöngyöstől Miskolcig terjedő magyar többségű területet, illetve az úgynevezett csehszlovák-jugoszláv korridort vonta volna csehszlovák fennhatóság alá, összességében 1,4 – 1,8 milliónyi magyar anyanyelvű népességgel. 

Bővebben...

 

Magyar-szlovák tárgyalások 1918-1919 telén

Károlyi Mihály október 30-án táviratban üdvözölte a Szlovák Nemzeti Tanácsot, elismerve minden nemzet önrendelkezési jogát, de hangsúlyozva, hogy azt a meggyőződését, hogy „a tót és a magyar nép egymásra van utalva, és hogy békés megegyezésben és testvéri együttműködésben kell keresnünk szebb jövőnket és a jobb életnek a feltételeit és biztosítékait”. A Károlyi-kormány a ruténekhez hasonlóan megpróbált olyan magyar-szlovák megállapodást kidolgozni, amely a békekonferencia döntéséig a magyar állam keretei között messzemenő autonómiát biztosított volna az etnikai elv alapján kijelölt „Tót Impérium”, azaz Szlovákia területén. A kormány nemzetiségi politikája a magyar közvéleményt kezdettől fogva megosztotta. Jóllehet 1918 novemberében még Teleki Pál, Bethlen István is támogatta Jászi román, szlovák tárgyalási kezdeményezéseit, feltétlen támogatást csak a szociáldemokrata munkásság, illetve a liberális értelmiség részéről kapott.

Bővebben...

 

Jászi Oszkár Nemzetiségi Minisztériumának tervei a felső-magyarországi területek megőrzésére

A nagyhatalmak a páduai fegyverszüneti megállapodásban nem ismerték el önálló államként Magyarországot, s ez a helyzet fennmaradt a békeszerződés megkötéséig. Az 1918. október 31-étől 1919. január 18-áig működő Károlyi-kormány, majd 1919. január 18-ától március 20-ig a Berinkey Dénes vezette kormány és Károlyi Mihály a népköztársaság elnöke a háború utáni rendezést alapvetően a békekonferencia döntésétől remélte, a maguk lehetőségei szerint igyekeztek megakadályozni az ország felbomlását. Az átmeneti belső rendezés eszközeivel megpróbálták befolyásolni az antant hatalmak és az Egyesült Államok magatartását az 1919. január 18-án megnyitott békekonferencián, amelyre Magyarország képviselői a többi vesztes állammal azonos módon nem kaptak meghívást. 

Bővebben...

 

A Felvidék csehszlovák katonai megszállása

Az ausztriai Sankt Pöltenből Kroměřížen át november 1-jén Hodonínba érkezett 25. lővészezred cseh tisztjei és katonái Augustín Ripka főhadnagy és V. Stuchlík kapitány vezetésével november 2-án Holics város szlovák vezetőinek hívására átlépték a morva-magyar határt. A cseh és szlovák önkéntesekből folyamatosan erősödő alakulat elfoglalta az eggbeli olajkutakat és bevonult Malacka városba. Ezt követően elfoglalták Zohort, Dévényújfalut, illetve Szakolcát és november 7-én Nagyszombatot. Ez volt az első cseh-szlovák katonai akció a történeti Magyarország területén.

Bővebben...

 

A csehszlovák–magyar demarkációs vonalak kijelölése

A Magyar Királyság területén egészen a balkáni front áttöréséig nem volt egyetlen ellenséges hadsereg sem. Az összeomlás azonban a központi hatalmak olasz, balkáni és nyugati fronton történt összeroppanását követően heteken belül Magyarország esetében is bekövetkezett. Mégpedig a nem magyar nemzeti mozgalmak – a románok, szerbek, horvátok, szlovének, szlovákok, ruszinok, erdélyi szászok és osztrák-németek – szeparatista, illetve államalapító mozgalmai formájában. A szerb-horvát-szlovén, cseh-szlovák-rutén egységtörekvések konkrét és gyorsan megvalósuló államalapítási programok formáját öltötték.

Bővebben...

 

A történeti Magyarország felbomlása

A csehszlovákiai magyar kisebbség kialakulásának közvetlen előzménye a Magyar Királyságnak mint a magyar nemzet és a vele együtt élő horvátok, románok, szlovákok, németek, szerbek, rutének és sok más kisebb lélekszámú népcsoport közös hazájának az 1918 októbere és 1919 januárja között lezajlott felbomlása volt.
Az első világháború záró szakaszában, 1918 őszén a központi hatalmak katonailag az olasz és a balkáni fronton egyre kilátástalanabb helyzetbe kerültek. Tisza István magyar miniszterelnök 1918. október 17-én a magyar országgyűlésben bejelentette, hogy a háborút a központi hatalmak, s köztük a Habsburg-monarchia, s annak részeként a Magyar Királyság is elveszítette, s ezért „keresnünk kell a békét oly feltételek mellett, amelyeket ilyen viszonyok között ellenségeink elfogadnak.”

Részletesen

 

A csehszlovákiai magyarok felekezeti megoszlása

A történelmi Magyarország területéből a Csehszlovák Köztársasághoz csatolt részeken az 1910-es népszámlálás szerint 1 070 000 magyar élt. Ez a szám az 1930-as népszámlálás adatai szerint 720 ezerre esett vissza. A Szlovákia területén élő lakónépesség, tradicionális vallásosságának köszönhetően, néhány ezer főt leszámítva, szinte teljes egészében valamely egyház tagjának vallotta magát. A cseh országrész területén sokkal nagyobb szerepe volt a szekularizációnak és a két háború közti időszakban itt több mint 700 ezren – az ország lakosságának 7,2%-a – felekezeten kívülinek vallotta magát. Szlovákia felekezeti összetételében meghatározó volt a római és görög katolikusok aránya (77,4%) mellett az evangélikus (12,8%), református (4,8%) és az izraelita (4,5%) felekezet jelenléte.

Részletesen

 

Menekülők, áttelepülők, hazatérők

 

Az 1918. októberében-novemberében a felvidéki magyarság számára is nyilvánvalóvá váló háborús összeomlás és azt követő lázas, kaotikus forradalmi napokat hamarosan felváltották a kijózanodás, az aggodalom és a félelem érzései. A novemberi rövid ideig tartó lokális konfliktusok után, a prágai központi csehszlovák kormányzat igyekezett minél gyorsaban úrrá lenni a Csehszlovákiának ígért felső-magyarországi területeken. Ennek érdekében a belgrádi fegyverszüneti egyezményt érvénytelenítő demarkációs vonalakon belül a csehszlovák hadsereg gyors hadműveletei 1919 január végéig gyakorlatilag az egész mai országterületet elfoglalták.

Részletesen

 

A szlovákiai városok etnikai arculatának megváltozása

Az új csehszlovák hatalomnak a városok nemzeti-nyelvi arculatát sikerült igen rövid időn belül átalakítaniuk, megváltoztatniuk, sőt megfordítaniuk. Igen szemléletesen írja le ezt a gyors változást korabeli élményei alapján Szvatkó Pál, aki döbbenetesen gyors változásként élte meg azt, ahogy az 1910. évi népszámlálás adata szerint 30 százalékban magyar Nagyszombatból, ebből a nyelvhatár közelében, igaz attól északra fekvő nagy múltú kedves városból rövid két esztendő alatt 90 százalékot meghaladó arányban szlovák Trnava lett, mégpedig anélkül, hogy a régi polgárok elköltöztek vagy újak odaköltöztek volna.

Részletesen

 

Kisebbségek Magyarországon és az utódállamokban

A trianoni határok kialakulása után 1920-ban Magyarországon összesen 833.000 magát nem magyar anyanyelvűnek valló személy élt, ami az 1918 előtti történeti Magyarország összes nemzetiségi lakosságának mindössze 10%-át jelentette.9 A magyarországi szlovákok száma 141.882 fő volt. Emellett közel 250.000 magyar anyanyelvű személy beszélt szlovákul is (csupán Budapesten és Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyében több mint 100.000 magyar-szlovák kétnyelvű akadt), akikről valóban okkal feltételezhető, hogy frissen asszimilálódott szlovák származásúak voltak köztük többségben.

Részletesen

 

Keresés a tudástárban

selye