Nyelvhasználat a mindennapokban

A szlovákiai magyarok mindennapi nyelvhasználatának lehetőségeit ugyanaz a kettősség jellemezte, amely a korszak csehszlovák nemzetiségi politikájának egészét. A törvények és a Dél-Szlovákiában élő szlovák lakosság akkor még természetes magyar nyelvtudása széleskörű lehetőségét teremtették meg a magyar nyelv használatának. Másrészt viszont az államhatalom és annak túlbuzgó képviselői gátolni igyekeztek a viszonylag liberális törvények alkalmazását. Különösen a nyelvhatár fölötti régiókban, de nem csupán ott, a húszas évek elején konfliktusok egész sorának voltak forrásai a magyar nyelv használatát tiltó rendelkezések.

Az 1920-ban elfogadott nyelvtörvény és azt szabályozó 1926-os végrehajtó rendelkezés szerint a nemzeti kisebbségek nyelvét hivatalos nyelvként lehetett használni mindazon járásokban, ahol a kisebbség aránya elérte a 20%-ot. Ezekben a járásokban a kisebbséghez tartozó polgárok anyanyelvükön is benyújthatták beadványaikat, a hivatalok és bíróságok pedig a kötelesek voltak használni a kisebbség nyelvét is. Az 1930-as népszámlálás szerint Szlovákiában 20 olyan járás volt, ahol a magyarok aránya elérte a 20%-ot, s ahol a magyar nyelvhasználat akadályát csupán az jelentette, hogy a fontosabb hivatali tisztségeket csehek töltötték be, akik kezdetben egyáltalán nem beszélték a magyart, és nehezen sajátították azt el. Nem lehetett viszont hivatalosan használni a magyart a Losonci, Rimaszombati járásban, Kassán, Nyitrán és Pozsonyban, hiszen itt a magyarok aránya 20% alá csökkent.
A hivatalos életen kívül azonban a csehszlovák törvények nem korlátozták a kisebbségek nyelvhasználatát. Így mindennapi érintkezésben Dél-Szlovákiában továbbra is a magyar maradt a meghatározó nyelv. Ez volt az ügyviteli nyelve az itt működő fogyasztási szövetkezeteknek, bankoknak, a sportkluboknak és kulturális szervezeteknek. A mozikban pedig magyar nyelvű filmeket is vetítettek, vagy legalább magyarul is feliratozták azokat. Noha a hadseregben a vezényleti nyelv a csehszlovák volt, a többségében magyarokból álló alakulatokban a legénységgel való érintkezés során a magyar nyelv használata is elfogadott volt. A csehszlovák állam által kiadott papírpénzeken pedig nem csupán csehül és szlovákul, de a nemzeti kisebbségek nyelvén, tehát magyarul is fel volt tüntetve a bankó értéke. Nem voltak viszont magyar nyelvű feliratok a vasúton és a postán sem, ami hátrányosan érintette a szlovákiai magyarokat.

 

Keresés a tudástárban

selye