Állami gazdaságpolitika és a magyarlakta régiók

Az 1930-as években a gazdaságban az állami befektetések súlya és az állami szerepvállalás jelentősen megnövekedett. Ez élénkítően hatott az iparosodási folyamatra és bátorította a magánvállalkozásokat. Az állami intézmények nyomására főleg a könnyűiparban zajlott le a kötelező kartell- és szindikátusalapítás. Az előző időszakban válságba jutott üzemekben a termelés felújítását az állam nem támogatta. A gazdasági válság utáni vállalkozói tevékenység nemcsak a katonai megrendelések következtében, hanem az 1920-as évek szerkezetváltási folyamatainak pozitív hozadékaként is jelentkezett. A szlovákiai munkaerő olcsósága is vonzotta a befektetőket. 

A két országrész között még továbbra is létező gazdasági és infrastrukturális aránytalanságok bizonyos mértékben csökkentek. A vállalkozások elsősorban, a jobb közlekedési hálózattal (vasút) rendelkező északnyugat- és nyugat-szlovákiai régióba irányultak, amelyek a katonai szempontból veszélyesnek ítélt déli határoktól távolabb estek. Az új ipari telepek létrehozására a villamosítás előrehaladása szintén kedvezően hatott.
Az új alapítási hullám a fegyveriparban mutatkozott a legszembetűnőbben (vágbesztercei lőszergyár, dubnici Škoda-művek). A fegyverkezés több ágazat fejlődését segítette elő (gépipar, fémfeldolgozás, kémiai- és gumiipar). Fellendült a ruhagyártás (Trencsén), a cipőipar (simonyi Baťa-üzem) és az építőipar. A villamosipar szintén fejlődési pályára állt. Legnagyobb mértékben az ipari szféra energiaigényét kellett kielégítenie. A legfontosabb energiahordozó közé a handlovái barnaszén tartozott, a feketeszén a sziléziai szénmedencéből került Szlovákiába.
A kedvezőtlen földrajzi akadályok kiiktatása, a nyugat és kelet országrész közötti gazdasági kapcsolatok megszilárdítása a közlekekedési csatornák kiépítését kívánta. Az északi, hegyvidéki területeken technikailag igényes vasúti fejlesztések valósultak meg. A szárazföldi úthálózat kiépítését és rekonstrukcióját szintén állami pénzekből finanszírozták. Az igazi áttörés a villamosítás fejlődésében történt. Az öt államilag támogatott területi villanytelep 1938-ig a települések 31%-át villamosította, ahol a lakosság 55%-a élt. Figyelemreméltó volt a telefonhálózat és a rádiózás fejlődése. A telefonállomások száma 1919-hez képest (6141) 1938-ban 11.124 volt. 1938-ban 100 lakosra 2,2 db rádiókészülék jutott.
Az állami bevatkozások, a mezőgazdasági behozatal minimalizálása és az ipari konjunktúra következtében a mezőgazdasági termékek ára 1934-től emelkedett. A növénytermelésben (gabonaneműek, cukorrépa, burgonya) a hektárhozamok, az állami megszorítások ellenére nőttek. Például a szlovákiai cukorrépatermelés 3/4-e a délnyugat-szlovákiai régióra esett (diószegi, farkashidai, nyitrai, szeredi, nagysurányi, nagyszombati cukorgyárak), 1937-ben a szlovákiai termelés 78%-a itt összpontosult. A délnyugat-szlovákiai régióban a szakosodott növénytermesztés számára (pl. kukorica, dohány, gyümölcsök, zöldségek) kedvező éghajlati körülmények és talajviszonyok álltak rendelkezésre. A kukorica legmagasabb hektárhozamait 1937-ben a Galántai, Vágsellyei és Érsekújvári járások érték el. A paprikatermesztés, amely 1930 után kezdett nagyobb mértékben elterjedni, annyira felfutott, hogy 1936-ban kormányrendelettel szabályozták a termesztését. Az állattenyésztés is talpraállt, főleg a baromfi- és a sertéstenyésztés. A mezőgazdaságban szintén teret nyert a villanyenergia használata (cséplő- és őrlőgépek). A cukorgyártásban és a malomiparban előrehaladt a gépesítés, a villamos árammal hajtott malmok száma jelentősen megnőtt. A hagyományos vízimalmok száma ellenben csökkent.

Kapcsolódó képek:

A képeken: A dunaszerdahelyi Földműves Kölcsönös Pénztár székháza; A somorjai Földműves Kölcsönös Pénztár székháza

 

Keresés a tudástárban

selye