Szlovákia gazdasági öröksége

A volt felső-magyarországi területeket a történelmi Magyarországon belül, az alacsonyabb fokú iparosodási szint mellett túlnyomórészt az agrártermelés jellemezte. A 19. század végi és 20. század kezdeti, nem utolsósorban az állami szerepvállalással kibontakozó magyarországi iparosítási hullám, amely a modern ipari társadalom alapjait rakta le, a felföldi régióban (is) fontos eredményeket hozott. A magyar állam nemzeti ipartámogató politikája, a dotációk és adókedvezmények, a különböző jellegű szubvenciók és állami megrendelések jótékony hatást értek el a későbbi szlovákiai területeken, mindenekelőtt azzal a céllal, hogy a külföldi tőkét és befektetőket ebbe a nyersanyaglelőhelyekben (vasérc, magnezit, fa) gazdag régióba csábítsák. 

A Csehszlovák Köztársaság a felbomlott Monarchia gazdasági potenciáljának kb. 70%-át örökölte, az utódállamok között a legfejlettebbnek tekinthető. A cseh országrészek már a 20. század kezdetén a nyugat-európai gazdaságfejlődés jegyeit mutatták. Csehország nem véletlenül számított „a zárt típusú modernizációt” megvalósító Habsburg Birodalom gazdasági motorjának, hiszen az összbirodalmi nemzeti jövedelem 42,8%-a keletkezett itt, emellett az agrárszférában dolgozó munkaerő jelentős hányadát az ipar a növekvő termelékenység következtében képes volt felszívni. A történelmi tartományokban több fontos iparágazatot találhatunk (kőszén- és barnaszénbányászat, vas-, ill. vegyipar), amelyek döntő hányaddal, 60–75%-os aránnyal kerültek az új utódállamhoz és olyan fontos, régi hagyományra visszatekintő termelési ágazatok összpontosultak területén, mint az üveg- és porcelángyártás, a cukorgyártás, a kohászat vagy a textilipar. Ezen kívül a csehországi mezőgazdaságot európai szinten is jelentős intenzifikáció és versenyképesség jellemezte.
Szlovákia a magyar ipari kapacitás 8,5%-val rendelkezett. Az első világháború előestéjén 1913-ban az 1918 utáni szlovákiai régió, a bányászatot kivéve, az összmagyarországi termelésnek mintegy 18,6%-át állította elő. Magyarország legfejlettebb területének tekinthetjük. Több iparágban domináns szerepet játszott, a papírgyártásból 53,7%-kal, a textiliparból 33,7%-kal részesedett, emellett 20% fölött részesedett a vasgyártásból és vasfeldolgozó-iparból, a faiparból és a bőrfeldolgozásból. Szlovákia és Kárpátalja részesedése Magyarország nemzeti jövedelméből 16,3% volt. A felföldi területek öröklött ipari kapacitása azonban a cseh- és morvaországi, ill. sziléziai területekkel összehasonlítva kevésnek bizonyult. Az új államkeretbe integrálódott szlovákiai (és kárpátaljai) területeken a mezőgazdaság színvonala az ipar alacsony fejlettségének felelt meg.
Ez a gazdasági meghatározottság a (cseh)szlovákiai magyarság szempontjából azt jelentette, hogy kedvezőtlen foglalkoztatási szerkezettel rendelkező nemzetiségként agrárnépességű közösség maradt, gyenge munkásosztállyal és az egyéb ágazatokban (ipar, kereskedelem, pénzügy, közlekedés) jelentős alulreprezentáltsággal. A keleti országrész gazdasági és infrastrukturális aránytalanságai, a termelékenység eltérő színvonala (nagybirtok-aprógazdaság, modern ipari vállalat-házi termelés) a magyar közösség tagjai számára a két világháború között további gazdasági és szociális problémák forrásaivá vált.

Kapcsolódó képek:

A képeken: 

A balonyi fogyasztási szövetkezet, Galánta főutcája a két világháború között, A vágsellyei Vág-híd, Wimmer Adolf - pozsonyi kereskedő és bankár, Szél Rudolf, a Vágvölgyi Agrár- és Iparbank főigazgatója 

 

Keresés a tudástárban

selye