Szlovákia nemzetiségi összetétele az 1921-es népszámlálás alapján

A magát nemzetállamként meghatározó de valójában soknemzetiségű Csehszlovák Köztársaságban a kezdetektől fogva szenvedélyes viták tárgya volt a lakosság nemzetiségi megoszlása, hiszen mind az új államhatárok támogatói mind, pedig ellenzői a lakosság etnikai összetételére hivatkozva próbálták alátámasztani vélt vagy valós igazukat. Csehszlovákiában az első hivatalos népszámlálást 1921. február 15-én rendezték meg. A népszámlálás adatai szerint Csehszlovákiában összesen 13,37 millió csehszlovák állampolgárságú lakos élt, ebből alig valamivel kevesebb, mint 3 millió Szlovákia területén.

A monarchia idején végrehajtott népszámlálásokkal ellentétben a csehszlovák népszámlálások során nem a lakosság anyanyelvére, hanem nemzetiségére kérdeztek rá. A népszámlálás adatai szerint Szlovákia 2 955 998 rendezett állampolgárságú lakosából 1 941 942 személy vallotta magát szlováknak, 71 733 csehnek, 634 827 magyarnak, 139 800 németnek, 70 522 zsidónak. Ez azt jelentette, hogy az 1910es népszámlálással szemben, amikor Szlovákia későbbi területén 896 ezer személy, vagyis az ott élő lakosság 30,6%-a vallotta magát magyarnak, 1921-re a magyar lakosság aránya 21,4%-ra csökkent. A több mint 260 ezer fős csökkenés sok mindennel magyarázható. Minden bizonnyal szerepet játszott benn az, hogy Csehszlovákia megalakulását követően több mint 100 ezer személy (döntő többségük magyar nemzetiségű) költözött kényszerből vagy önként a trianoni Magyarország területére; az, hogy a korábban magát magyar anyanyelvűnek valló zsidó lakosság jelentős része 1921-ben zsidó nemzetiséget vallott be, s természetesen az is, hogy a Csehszlovákiához csatolt területeken – elsősorban a városokban – jelentős számú több nyelvű lakosság élt, amely „könnyen” változtatta nemzetiségét.
A magyar nemzetiségű lakosság döntő többsége Szlovákia déli részén egy a Pozsonytól Kárpátaljáig terjedő hol kiszélesedő, hol elkeskenyedő, de összefüggő sávban élt. Összesen húsz járásban abszolút többséget alkotott (aránya meghaladta az 50%-ot), és további 12-ben is meghaladta a nyelvtörvényben a kisebbségi nyelvhasználathoz megszabott 20%-os határt. A „legmagyarabb” járásoknak a Dunaszerdahelyi, a Feledi, a Királyhelmeci, a Komáromi, a Párkányi és a Tornaljai járás számítottak, amelyekben a magyar lakosság aránya meghaladta a 90%-ot is.

 

Keresés a tudástárban

selye