A magyar oktatásügy 1918 és 1920 között

A háborús összeomlás idején a magyar tanügyi kormányzat egyáltalán nem volt – nem is lehetett – felkészülve az impériumváltásra, a felső-magyarországi vármegyék területének csehszlovák katonai megszállására, majd ezt követően egy teljesen új államhatalom berendezkedésére. Ezért az északi vármegyék pedagógusainak több ezres nagyságrendű tömegei többnyire mindenféle eligazítás nélkül sodródtak a nagy felfordulásban. Központilag kibocsátott rendeletek vagy utasítások nem léteztek, bár az egyes vármegyék állami tanfelügyelői helyenként megpróbálták bizonyos egységes irányelvekkel megszabni vármegyéik állami tanítóinak magatartását.

Mivel a magyar katonaság és karhatalom 1918 decemberében minden ellenállás nélkül feladta a felvidéki vármegyéket, a benyomuló „csehszlovák” katonai alakulatokat és a nyomukban megjelenő polgári hatóságokat már semmi nem tarthatta vissza attól, hogy kényükre-kedvükre űzhessék el szolgálati helyükről a magyar közalkalmazottakat, köztük a magyar pedagógusokat. A megszállással mindenütt kezdetét vette a magyar intézmények, mindenekelőtt az iskolák felszámolása, a magyar pedagógusok tömeges elbocsátása, sőt menekülésre kényszerítése. A szerveződő csehszlovák államhatalom a megszállt Felvidéken a magyar iskolahálózat leépítését és visszafejlesztését, illetve ezzel párhuzamosan a „csehszlovák” tannyelvű iskolák gyors szaporítását tartotta egyik legsürgősebb feladatának. Ennek a nagy átalakulásnak Anton Štefánek, az 1918 decemberében Zsolnán – Vavro Šrobár vezetésével –felállított Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium Iskolai és Nemzetművelődésügyi Referátusának vezetője volt a konkrét végrehajtója.
Az impériumváltás után az iskolák tannyelvének átalakítása következett, mégpedig mind a népiskolai tanintézetekben, mind a középiskolákban. Megfelelő törvényes szabályozás hiányában az impériumváltás utáni Szlovákiában a Šrobár-vezette minisztérium említett oktatási referátusának kényétől függött a magyar iskolahálózat leépítésének mértéke és üteme. A magyar tanítók és tanárok egy tetemes hányada eleve be sem várta a cseh megszállást, hanem a visszavonuló magyar katonasággal, karhatalommal és közigazgatással együtt „önként” távozott szolgálati helyéről.
A minden nehézség és megpróbáltatás ellenére helyben maradt pedagógusoktól a fokozatosan konszolidálódó új államhatalom állami hűségeskü letételét követelte. Ezt a magyar tanítók és tanárok 1919-ben tömegesen tagadták meg, arra való hivatkozással, hogy a nemzetközi jog értelmében a csehek által megszállt Felvidék még mindig Magyarország részét képezi. Az esküt megtagadó magyar pedagógusokat azonnal megfosztották hivatásuk gyakorlásának lehetőségétől, és a legtöbb esetben kiutasították őket a köztársaság területéről.

 

Keresés a tudástárban

selye