A Magyar Tanácsköztársaság északi hadjárata

Vix alezredes, a budapesti antant misszió vezetője 1919. március 20-án nyújtotta át Károlyi Mihály köztársasági elnöknek azt a jegyzéket, amely a magyar és a román hadsereg elválasztását rendelte el a Vásárosnaménytól Szegedig terjedő térségben egy semleges zóna kialakításával. Mivel a zóna nyugati határának kijelölése a tiszai román határ veszélyét hordozta magában, Károlyi Mihály Vixhez intézett válaszában bejelentette a magyar kormány lemondását, mert „a kormány nincs abban a helyzetben, hogy tudomásul vehesse a békekonferencia határozatát és közreműködjék annak végrehajtásában”. A Magyarországi Szociáldemokrata Munkáspárt és a Magyarországi Kommunisták Pártja megegyezése és Magyar Szocialista Párt néven történt egyesülése alapján, Károlyi Mihály köztársasági elnök mellőzésével, illetve a nevében kiadott hamis nyilatkozatra hivatkozva március 21-én Garbai Sándor szociáldemokrata és Kun Béla kommunista politikusok kikiáltották a Tanácsköztársaságot.

Kun Béla 1919. március 24-én a békekonferenciához intézett jegyzékében jelezte, hogy a Forradalmi Kormányzótanács, mint a Tanácsköztársaság legfőbb hatalmi szerve nem ragaszkodik a területi integritás elvéhez, de elutasítja a magyarlakta területek szomszéd államokhoz csatolását. Budapestre kiküldött Jan Christian Smuts tábornok eredménytelenül tárgyalásokat folytatott Kun Bélával, aki a kedvezőbb demarkációs vonalak mellett a Tanácsköztársaság elismerését is szerette volna elérni.
A békekonferencia ezt követően francia irányítással átfogó szerb, román és csehszlovák katonai intervenció beindításáról határozott. Ennek részeként a román hadsereg április 16-án átlépte a demarkációs vonalat és rövid időn belül elérte a Tisza vonalát. A csehszlovák hadsereg elfoglalta Sátoraljaújhelyt, Sárospatakot és folytatta az előrenyomulást Miskolc, Eger, és Salgótarján irányába.
A tanácskormány elrendelte a magyar vörös hadsereg mozgósítását, a létszám megnövelését és kidolgozta a megszállt területek visszaszerzésének tervét. A mozgósítások hatására május végére a Vörös Hadsereg létszáma elérte a 200 ezer főt. Böhm Vilmos főparancsnok és Stromfeld Aurél vezérkari ezredes irányításával a Vörös Hadsereg 1919. május 20-án általános ellentámadást indított, amelynek célja a román és cseh hadműveletei területek egybeolvadásának megakadályozása, a két ellenséges hadsereg szétválasztása, Miskolc, Kassa, Sárosperjes felszabadítása, továbbá a szovjet-orosz Vörös Hadsereggel való együttműködés feltételinek megteremtése volt.
Az északi hadjárat keretében a Vörös Hadsereg három hét alatt visszafoglalta az Érsekújvár- Nyitra – Léva– Zólyom – Kassa vonalat, majd június 9-10-én elfoglalta Sárosperjest és Bártfát. 1919. június 16-án Sároseperjesen kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot, amely a Magyar Tanácsköztársasággal szövetséges államként konföderációt alkotott.
Clemenceau, francia miniszterelnök június 13-án jegyzékben közölte a békekonferencián kidolgozott csehszlovák-magyar, illetve román-magyar határvonal végleges változatát. A jegyzék azt követelte, hogy a Vörös Hadsereget azonnal vonják vissza e határok mögé. Cserében a románok Tiszántúlt megszálló románok visszavonulását ígérte a francia jegyzék.
Kun Béláék elfogadták a jegyzékben kínált megoldást. Június 30-án elkezdődött a Vörös Hadsereg visszavonulása a Clemanceau-jegyzékben kijelölt határok mögé.

 

Keresés a tudástárban

selye