Magyar-szlovák tárgyalások 1918-1919 telén

Károlyi Mihály október 30-án táviratban üdvözölte a Szlovák Nemzeti Tanácsot, elismerve minden nemzet önrendelkezési jogát, de hangsúlyozva, hogy azt a meggyőződését, hogy „a tót és a magyar nép egymásra van utalva, és hogy békés megegyezésben és testvéri együttműködésben kell keresnünk szebb jövőnket és a jobb életnek a feltételeit és biztosítékait”. A Károlyi-kormány a ruténekhez hasonlóan megpróbált olyan magyar-szlovák megállapodást kidolgozni, amely a békekonferencia döntéséig a magyar állam keretei között messzemenő autonómiát biztosított volna az etnikai elv alapján kijelölt „Tót Impérium”, azaz Szlovákia területén. A kormány nemzetiségi politikája a magyar közvéleményt kezdettől fogva megosztotta. Jóllehet 1918 novemberében még Teleki Pál, Bethlen István is támogatta Jászi román, szlovák tárgyalási kezdeményezéseit, feltétlen támogatást csak a szociáldemokrata munkásság, illetve a liberális értelmiség részéről kapott.

A legjelentősebb magyar-szlovák tárgyalásokra 1918. november 29-30-án került sor Jászi Oszkár, Milan Hodža és turócszentmártoni Szlovák Nemzeti Tanács képviselői között a budapesti Astória Szállóban. A Jászi által felajánlott szlovák autonómia-javaslattal szemben Hodža egy 9 pontos ellenjavaslatot dolgozott ki, amely a Csallóköz, Rimaszombat, Jolsva, Rozsnyó, Szepsi, Nagyida, Hernádzsadány, Kassa, Kozma, Ungvár, Szinna vonaltól északra, illetve nyugatra eső részeket a Csehszlovákia keretében létrejövő Szlovákia számára követelte. A tárgyalások szlovák a demarkációs vonal párizsi nagyhatalmi megállapításához, valamint a csehszlovák katonai alakulatok megerősödéséhe szükséges szükséges időnyerést szolgálták.
1918. december 6-án Hodža Bartha Albert magyar hadügyminiszterrel megállapodott a etnikai alapú, átmeneti demarkációs vonalban. Minthogy időközben Párizsban a szlovák területeket elfoglaló csehszlovák katonai alakulatokat az antant szövetséges haderőként elismerte, a Károlyi-kormány belátta, hogy sem Hodža, sem a Szlovák Nemzeti Tanács nem fogadja el a magyar részről felajánlott autonómiát.
Az autonómia alternatívájában egyedül az 1918. évi X. számú néptörvénnyel önkormányzati státust elnyert Ruszka-Krajna, azaz a kárpátaljai Ruténföld esetében sikerült megegyezni. (Ld. a mellékletben a néptörvény szövegét)
A Csehszlovákia által igényelt felső-magyarországi megyék magyar vármegyei közigazgatása, és az őszirózsás forradalom idején létrejött magyar nemzeti tanácsok folyamatosan segítséget kértek a központi magyar kormányzattól, de a sikertelen tárgyalások és a csehszlovák katonai hadműveltek nyomán kialakult helyzetben a Károlyi-kormány érdemi segítséget nem tudott biztosítani.

 

Keresés a tudástárban

selye