A történeti Magyarország felbomlása

A csehszlovákiai magyar kisebbség kialakulásának közvetlen előzménye a Magyar Királyságnak mint a magyar nemzet és a vele együtt élő horvátok, románok, szlovákok, németek, szerbek, rutének és sok más kisebb lélekszámú népcsoport közös hazájának az 1918 októbere és 1919 januárja között lezajlott felbomlása volt.
Az első világháború záró szakaszában, 1918 őszén a központi hatalmak katonailag az olasz és a balkáni fronton egyre kilátástalanabb helyzetbe kerültek. Tisza István magyar miniszterelnök 1918. október 17-én a magyar országgyűlésben bejelentette, hogy a háborút a központi hatalmak, s köztük a Habsburg-monarchia, s annak részeként a Magyar Királyság is elveszítette, s ezért „keresnünk kell a békét oly feltételek mellett, amelyeket ilyen viszonyok között ellenségeink elfogadnak.”
1918. október 28-án Prágában kikiáltották a Csehszlovák Köztársaságot, október 29-én Zágrábban a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot, október 30-én Turócszentmártonban a szlovák nemzet csatlakozását a Csehszlovák Köztársasághoz. 1918. november 3-án a Pádua mellett Villa Giustiban az Osztrák-Magyar Monarchia aláírta a fegyverszüneti szerződést, s ezzel a Habsburg Monarchia számára véget ért a világháború.
1918. október 31-én megalakult a Károlyi Mihály vezette forradalmi magyar kormány, amelynek nemzetiségi ügyekkel megbízott minisztere, Jászi Oszkár megpróbált még az 1919. januárjára összehívott párizsi békekonferencia előtt belső megállapodásra jutni a soknemzetiségű Magyarország népességének közel felét kitevő nem magyar nemzetekkel, kisebbségekkel, amelyek 1918. októbere és decembere között sorra jelentették be kiválásukat a Monarchiából és a Magyar Királyságból.
Az 1918 november 13-14-i aradi román tárgyalások kudarca után Jászi a szlovák kérdés Magyar Királyságon belüli rendezését – a Csehszlovák Köztársaság kikiáltásának, valamint a október 30-i turócszentmártoni deklarációjának tényét figyelembe véve csehszlovák államalapításhoz csatlakozó Szlovák Nemzeti Tanács 1918 – így értékelte: „A cseh törekvések folytán a tót kérdésben is alighanem csak a nemzetközi békekonferencia hozhat döntést.”
A prágai kormány megfelelő nemzetközi jogi háttér nélkül Edvard Beneš, folyamatosan Párizsban tartózkodó külügyminiszter sürgetésére, igyekezett katonai eszközökkel elfoglalni az új állam szlovákiai tereületeit. Ennek alapját a páduai fegyverszünet végrehatásár vonatkozóan 1918. november 6-án Clemenceau francia miniszterelnöknek átadott jegyzéke jelentette, amelyben Beneš Pozsony, Komárom, Esztergom, Vác, Rimaszombat, Kassa, Csap, Máramarossziget és Sároseperjes katonai elfoglalását tartotta szükségesnek.
A Károlyi-kormány mindaználtal igyekezett diplomáciai megoldást találni a konfliktusra. A belgrádi fegyverszüneti tárgyalások, majd a katonai konvenció aláírása után a Jászi Oszkár vezette Nemzetiségi Minisztérium megpróbált a békeszerződés megszületéséig terjedő provizóriumot kialakítani az ország nem magyar nemzetiségiűk által lakott területein. Jászi a Milan Hodža vezette szlovák delegáció 1918. november 28. – december 6. között eredménytelenül tárgyalt Budapesten az esetleges közös megoldási móozatokról. Bartha Albert magyar hadügyminiszter és Milan Hodža között 1918. december 6-án megállapodás született az ideiglenes demarkációs vonalról, amely többé-kevésbé a magyar-szlovák nyelvhatár vonalát követte.
Jásziék ezen kívül sikertelen kisérleteket tettek a történeti magyar államterület nemzetiségek szerinti kantonizálására, Erdély, Ruténföld és Felső-Magyarország „helvetizálása”, illetve a Felső-Magyarország területének hovatartozását eldöntő népszavazás kezdeményezésére. „A magyar népkormány előre elfogadja a békekonferencia illetékességét egy olyan határozat szempontjából, hogy a hazai területen élő szlovákok és románok, szerbek és rutének népszavazás útján maguk határozhassák meg azt a jogukat, melyik államterülethez kívánnak csatlakozni.” Így fogalmazott az a „kis káté”, amely a minisztérium működésének alapelveit foglalta össze. A plebiszcitum elve végül a 14 hónappal később, 1920. januárjában Párizsba indult, Apponyi Albert gróf vezette magyar békedelegáció programjának is legfőbb követelését jelentette.

 

Keresés a tudástárban

selye