Menekülők, áttelepülők, hazatérők

 

Az 1918. októberében-novemberében a felvidéki magyarság számára is nyilvánvalóvá váló háborús összeomlás és azt követő lázas, kaotikus forradalmi napokat hamarosan felváltották a kijózanodás, az aggodalom és a félelem érzései. A novemberi rövid ideig tartó lokális konfliktusok után, a prágai központi csehszlovák kormányzat igyekezett minél gyorsaban úrrá lenni a Csehszlovákiának ígért felső-magyarországi területeken. Ennek érdekében a belgrádi fegyverszüneti egyezményt érvénytelenítő demarkációs vonalakon belül a csehszlovák hadsereg gyors hadműveletei 1919 január végéig gyakorlatilag az egész mai országterületet elfoglalták.

Hasonlóan az erdélyi, vajdasági területkhez a szlovák régió vármegyéiben is rengeteg rendbontásra került sor, amelynek áldozatai közt a magyar hivatalnokok, tanítók mellett főként a zsidó kocsmárosok, földbérlők voltak. A csehszlovák hadsereg és hatóság közeledése a magyar közigazgatáshoz, közalkalmazotti szférához tartozók (hivatalnokok, postások,vasutasok stb.) és családtagjaik számára a „menni vagy maradni” kérdését vetették fel. Velük együtt hasonló döntés előtt álltak a magyar nemesi családok képviselői, az északi megyékbe kihelyezett magyar tanítók.

Az Országos Menekültügyi Hivatal adatai szerint Csehszlovákia területéről 1918-1924 között 106.841 mmenekültet regisztráltak, de becsült adatok alapján számuk valószínűleg elérte a 147 000 főt, ami a felvidéki magyar népesség számát az 1910. évi népszámlálási adatok alapján 1 milliónál nagyobb magyar népesség számát 13,7 százalékkal csökkentette. A menekült és áttelepülők közt a legnagyobb csoportot a magyar állami közalkalmazottak jelentették 43 százalékkal. Őket követték a kereskedelemben és iparban foglalkoztatottak 34 százalékkal és a földbirtokosok és földbérlők hozzávetőleg 10 százalékkal.

 

 

Keresés a tudástárban

selye